A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
cellbátus- Bolíviában 37 sára (kereszteléesk, esküvők, elsőáldozók és gyónók, bérmálandók előkészítése). Az értelmesebbje ezeknek a katekistáknak vasárnaponként imádkozásra is össze tudja a templomba gyűjteni a híveket, ahol szentír ás olvas ást és magyarázatot is tart. De legokosabbjuknak sincs lehetősége, hogy az eucharisztiát kiossza a hívek közt. Épp attól a szentségtől vannak hónapokig, helyenkint évekig megfosztva, amelyik az ősegyházban az egyházi közösség kialakítója és ösz- szatartó kapcsa volt. "Ezt tegyétek az emlékezetemre" (Lk. 22,19), "Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek" (Jn. 6,53) - mintha az ősegyház jobban megszívlelte volna az Urnák ezt a két kijelentését. Pál idejében megvalósításuk mindenesetre nem ütközött annyi egyházjogi akadályba, mint napjainkban... a bennszülött papság Amikor a cochabambai egyházmegye helyzetét felfedjük, nem az elmarasztalás, az elítélés, de nem is a botránkoztatás jegyében tesszük. Inkább azzal acéllal, hogy az állapotokra rádöbbentsük azokat, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ilyesmi is létezik sközben megértsék: miért gondolják egyesek, hogy itt komoly ok áll fenn egy általános törvény alóli kivétel engedélyezésére. A bolíviai nős papok nem a megrögzött bűnös típusai. Inkább az eszmék és a valóság ütközésének áldozatai - s erre talán nem voltak felkészítve, talán a nagyság hiányzott belőlük. A cochabambai egyházmegye általános helynökének, a kiváló és nagytekintélyű papnak, Msgr. Rosalesnek az a véleménye, hogy az ottani körülmények között, az ország belterületi településein, falvaiban és városkáiban képtelenek a celibátust betartani. Sokról nyíltan is tudják, hogy családjuk van. Vannak sokan, akik vigyáznak a külszínre és "házvezetőnőről", "rokon gyerekekről" beszélnek. Ennek a földrésznek a férfiaiban a "machismo", a férfiasság bebizonyításának és a gyermekben folytatódó életnek szinte ellenállhatatlan kényszerképzete és ösztöne él s a vidéki közvélemény is olyan ferde értékskálán méri a jóságot és becsületet, hogy a családi életet nem veszi rossz néven a papja részéről. Akkor veti meg és nézi le őket, ha "hűtlenül" otthagyják családjukat. Mit tehet ilyen esetben az egyházi hatóság? Elhelyezi a papot és kényszeríti "családját", hogy régi helyükön maradjanak. Ezt is abban a tudatban teszi, hogy az illető az új helyén sem tud majd ce- libátusban élni. - A bennszülött klérusnak ez a szomorú helyzete o- ka sokszor annak is, hogy a hivatást érző fiatalokat néha épp családjuk beszéli le arról, hogy a papi pályát válasszák, "ilyen tragikus
