A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-10-01 / 10. szám

13

m é //1

f

e

Orbán Miklós S.J.

római séták

A KÖZÉPKORI KONFRATERNITÁSOK

a

mikor a középkori Róma zarándokházairól, kórházairól és más karitászintézményéről írtunk, ismételten említettük a konfra- temitásokat, testvérületeket. Ezek nagy tekintélynek örvendő társulatok voltak - épp befolyásos tagságuk révén sok jónak létrehozói; kórházakat nyitottak, menhelyeket tartottak fent, rendszeresen gondozták környékük szegényeit, stb.

Mik voltak tulajdonképpen ezek a konfratemitások? Vallásos társulatok voltak. Tagjaik - főként világiak, de egyházi személyek is - keresztény hitünk valamelyik titkának, vagy valaki szentnek a fokozott tisztelete által, imával és jócselekedetekkel törekedtek a keresztény tökéletességre. Legfőbb törvényüknek tekintették, hogy senkinek se ártsanak, tartózkodjanak az uzsorától és mindenfajta szabadosságtól. Ha valaki hibázott, megintették; ha visszaeső volt, büntették és ha végleg nem javult, kizárták akonfraternitásból. Ez a kizárás amolyan kisebb kiközösítésnek is számított, hiszen mindenki tudta, hogy szomszédja, barátja melyik testvérület tagja.

A konfraternitás fő működési tere nem is annyira a közös i- mák, a közös ünnepek, istentiszteletek voltak, mint inkább a jótékonykodás. Mivel ugyanannak a tesvérületnek a tagjai a legkülönbözőbb társadalmi osztályhoz tartoztak, a tehetős tagoknak a szegény tagokat kellett segíteniük, de karitásztevékenységük nem csak erre szorítkozott. Egyes testvérületek kórházak fenntartását vállalták. M ások arra vállalkoztak, hogy otthonukban keresik fel a szegényeket. Dühöng a pestisjárvány? Testvérület alakul a pestises betegek összeszedésére, a halottak eltemetésére. A várost megrázza egy kivégzés? Összeállnak többen egy újabb testvérületbe, hogy a halálraítéltekkel törődjenek. Ismét más testvérület a börtönök látogatá-