A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-10-01 / 10. szám

kl nekem Jézus Krisztust

9

gárzó társa.

Köszönöm Atyám, hogy alkalmat adott gondolatom közlésére.

JEAN GUI TTON a Francia Akadémia tagja

Bennem Jézus Krisztusnak mintegy két képe, kétféle jelenléte él. Az egyik gyermekkori, különösen "elsőáldozási"; bensőséges találkozás volt ez, mindig emlékezni fogok rá. És Jézus Krisztus mintegy lelkiismeretem lelkiismerete volt. Aztán, elérkezve a kritikus korhoz, amikor az első kép kérdésessé vált, sok tanulmányt végeztem, kutattam a homály mestereit (Renan, Loisy, Chouchoud) és a világosságéit (Pouget, Lagrange). Szünet nélkül elmélkedtem és meg vagyok győződve arról, hogy a kritika nemhogy Jézus misztériumának megtagadására vinne, inkább segít tagadni a tagadást és biztosabbnak, tisztábbnak tünteti fel az értelem számára ezt a misztériumot. így hát életem estéjén az első kép nem törlődött ki belőlem, hanem megtartja bens ős égét, csak még valóságosabb, még bizonyosabb.

PAUL GUTH író

Büntetést szabott rám, Atyám: húsz sort követtetett el velem. Hát íme, itt van! Pedig nem vétettem ön ellen, főleg hálátlansággal vagy feledéssel nem.

Születésemtől fogva buzgó katolikus voltam (nagyapám, egyszerű Bigorre-i paraszt, akinek csak két tehene és egy kutyája volt, Bernadette Soubirous-nak volt unokaöccse). Bevallom, kérdése kezdetben bosszantott.

"Kicsoda?..." Jézus Krisztus nem valaki, nem egy személyiség. Végtelenül több: Ő minden, Ő Isten. Személyazonosságot tulajdonítani neki, mint amit a rendőrség hasonlónevű igazolványon tanúsít nekünk, szegény halandóknak, annyit tesz, mint emberi állapotunkba alacsonyítani le és szentségtörést követni el. És önnek mégis igaza van: Ő akart így lealacsonyodni, egészen odáig, hogy neki is megvolt a személyazonossági igazolványa, keresztje fölé szegezve: I.N.R.I.

Számomra Jézus Krisztus az az Isten, aki mi lehetnénk, akit mindennap keresztrefeszítünk magunkban és másokban az önzésünkkel, kegyetlenségünkkel, fanatizmusunkkal, materializmusunkkal. Örökké időszerű Isten, akit olyan egyszerű lenne imádni, mint a- hogy valamikor a hittanórán megtanítottak, ha nem váltunk volna o- lyan bonyolultakká, olyan gőgösökké és olyan ostobákká. Az ifjúi Isten szelíd, selymes szakállával, aki eltávolodik tőlünk, ha - a magunk hibájából, mert kevés bennünk az alázatosság és a szeretet- olyanok leszünk, mint a veszett kutyák, amelyekkel semmit sem le-