A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-09-01 / 9. szám

Az Inteni kíváj

/

zajost az izzó kőszén álomlátomásában hívta meg prófétának az Isten. A tarzuszl Sault a damaszkuszi úton vakította el az égi fény és tette annak az ügynek buzgó munkásává, amelyet azelőtt csakmegvetett s a híveit fogdosta össze a bírák elébe. Pétert Krisztus emberi alakban a hálói mellől szólítja el az ’'emberhalász'' hivatására. A Szentírás telis-tele van Ilyen hívásokkal, ahol az Isten szinte személyes beavatkozással szólítja nagy céljai szolgálatába az embert - és lehetetlen kételkedni az O minden emberhez odaforduló szólongatásában.

Hogyan Ismerhetjük meg az 0 akaratát és kívánságát? Először is a törvényei által. A Tízparancsolat a zsinat után is érvényben maradt... Aztán az egyik legcsalhatatlanabb módon, a lelkiismeretünk szavában. A modern emberben ez a belső szó sokszor csak suttogás, de teljes egészében azért elfojthatatlan.

Más úton-módon is szól hozzánk az Isten. Eseményekben. Keresztelés, esküvő, papszentelés - megannyi alkalom Neki. De főként az élet kegyetlenül kemény fényeiben: a betegségben, a pénztelenségben, egy családi haláleset kapcsán vagy mindenfajta vereségben és lemaradásban lehetetlen meg nem hallani, fel nem fedezni az Isten szavát. Aztán az igazán nagy emberi nyomorúságban - milliók éhségében, patkányokkal vackukat megosztó gyerekek sorsában. A hívő ember számára mindez nem puszta szociológiai adathalmaz • ezekben is az Isten szól hozzánk.

És mert a hívő ember tudatában van léte természetfeletti dimenzióinak is, a keresztény tudja azt, hogy Isten a kegyelem belső szavával és indításaival is szól hozzá. Itt persze az a fontos, hogy felismerjük az igazi isteni eredetű indítást. A lelki élet nagy mestereinek az a tapasztalata, hogy ha egy ilyen indítás valami jóra buzdít, az rendszerint az Isten szava bennünk. Az azt követő mérlegelés, fontolgatás, hú- zódozás, kimagyarázkodás - az már a mi emberi szerepünk. így, ha hirtelen átfut az agyunkon a gondolat» "Egyszer már el kellene mennem lelkigyakorlatra... Be kellene állnom valamilyen módon a plébániai munkákba...” - ez a jóra indítás az Istentől jön. Amikor aztán ezt az átfutó gondolatot követi a másikt "De nem tudok rá Időt szakítani... A magamfajta Intelligens embernek nincs ott keresnivalója...’' - ez már a mi szerepünk a dialógusban.

Az a legérdekesebb az isteni hívásban, hogy szinte nem isa hívás maga a fontos, hanem a válasz, amit reá adunk. Izajás, Saul, Simon- Péter - jól válaszoltak...