A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-09-01 / 9. szám

32 Rodézlában tölthetik a regisztrálólapokat, hozzá kell azonban írniok a követke­ző formulát: "Ezt a folyamodványt tiltakozásunk kíséri. Csak abban a tudatban voltunk hajlandók kitölteni, hogy a püspökeinkkel kötött megegyezés értelmében biztosítékunk van arra, hogy a bennfoglal- takat a kormány eleve érvényes tulajdonunknak ismeri el". Ez a megfogalmazás azt jelentette, hogy a püspökök például iskoláik esetében (a megegyezés értelmében) nem veszik tekintetbe a tanintézetekre államilag előírt százalékarányt a tanulókra vonat­kozóan. Ez 6% feketét engedélyezne a fehérek, 15% feketét az ázsi­ai eredetű színesek számára létesített iskolákban. W A püspökök kiegyezése így átmenetileg megmentette a katoli­kus intézményeket. Ügyes sakkhúzásukért egy nyugodtabb korban osztatlan elismerést érdemeltek volna. A rodéziai katolikus közvé­lemény azonban köszönet helyett váddal illette őket. Elvek feladásá­val. Azt várták volna tőlük, hogy törésre vigyék az ügyet a Smith kormánnyal. Ez a felvilágosult rodéziai katolikus közvélemény u- gyanis a jövőre is gondol. Nem téveszti egy pillanatra sem szem elől, hogy Rodézia 5 millió négyszáz ezer lakosából 94% feketebőrű, 5% fehér és 1% ázsiai eredetű színes. Es azt is világosan látják, más az: nem nyakló nélkül átadni minden hatalmat a felkészületlen feketéknek, és megint más: úgy berendezkedni, hogy szavukat ne hallathassák, gyakorlatilag soha fel se készülhessenek egy állam (többségük miatt: saját államuk) vezetésének felelősségére. Az elégedetlenség és méltatlankodás hangulatában még azzal is gyanúsították a főpapokat, hogy nem saját lelkiismeretüket követ­ték, amikor a kormánnyal tárgyaltak, hanem egy római utasítást, amelyet egy akkoriban valóban Rodéziában járt nagy tekintélyű S.V.D. atya hozott volna egye­nesen a Vatikánból. A püspököknek hosszú időbe telt, míg híveiket meggyőzték arról, hogy nem adtak fel elve­ket. Azt is megérttették velük, hogy megegyezésük a kisebb rosszat választva a gyakorlatban épp a színes tanulók javát szol­gálta. - Azt végeredményben csak az elkövetkező fejlemények mondják majd meg, helyes volt -e a hierarchia taktikája.

Next

/
Thumbnails
Contents