A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-09-01 / 9. szám
a zsinat után 27 A századok múltával aztán nem is igen bántottak bennünket. Ahogy az angol vidéki dzsentri sem piszkálja feleslegesen az úgyis alvó kutyát... A 19. század első negyedében szétszórt, jelentéktelen és befeléfordult kis csoportokban élt az angol katolicizmus. Egy másik negyedszázad elmúltával aztán elborította ezeket a közösségeket az éhező ír gazdálkodók és családjaik bevándorló hulláma. A papjaik is jöttek velük. Vérük is, hitük is különbözött az angol protestánsokétól. Két kézzel kapaszkodtak egyházukba: életük hajótörött hányattatásának egyetlen földi és égi szilárd pontjába. Ez volt egyébként az egyetlen intézmény, amelyikre most büszkék lehettek, hogy gyökértelen, fóldtelen munkásokká lettek - alig egy fokkal a csavargók felett - ahogy gazdálkodóelképzelésük láttatta velük szomorú sorsukat. Feltétel nélküli volt az egyházhűségük, de kizárólagos is. A "katolikus" egyben "írt" is jelentett. Az "ír" pedig azt, hogy "nem angol". Az Oxford Mozgalom értelmiségi kon- vertitái hiába is hangoztatták angolságukat; bírálóiknak volt igazuk, amikor azt mondották, hogy a katolikus egyház Angliában "idegen", nem angol. A múlttal összehasonlítva a jelenlegi helyzetet - nem is a régmúlttal, hanem a második világháborút követő évekkel is - azt kell mondanom, hogy a mi angliai katolikusaink elangolosodtak. I- gaz, legtöbbünkben nem angol vér csörgedez, harmad- meg negyed generációs ír leszármazottak vagyunk, de a beszédünk, a gondolkodásmódunk olyan, mintha legtisztább Yorkshire- vagy Liverpool- beliek, esetleg egyenesen cockney-k lennénk. Persze ma is ki vagyunk téve az ír bevándorlás állandó á- ramlatának. Viszont állandósuló irányzat nálunk, hogy asszonyt vagy férjet a köreinken kívülről hozzunk magunknak - angolt, sőt néha nem is katolikust. - Erről jut eszembe, hogyan értesült a- nyánk először arról, hogy bátyám egy nemkatolikus lánynak udvarol. A kedvesnővér, aki tíz évvel azelőtt bátyámat a plébánia iskolájában tanította, hozta a hírt neki. Előttem is, bátyám előtt is mai napig titok, miféle mesterkedésük következtében került össze aztán egy katolikus lánnyal, írrel a javából. Csak azt tudjuk, hogy ma, húsz év múltán két lányuk is tanúskodik hitükről és fajtájukról, valahányszor a nevükön szólítják őket - Catherine-t és Bridget-et... Ma már egyre több Patrick kéri meg a Sarah-k kezét és egyre több Siobhan esküszik örök hűséget a Rőberteknek. Még a vegyes házasságok sem olyanok, mint régen voltak: sekrestyébe eldugott szertartással, orgonaszó nélkül, szégyenkező katolikus és érzé-
