A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-09-01 / 9. szám

4

evangéliumi tanácsok

visszaállítása megint más kérdéseket vet fel. A nőtlenség követelménye - így mondották a szinoduson - eredetileg az ószövetségnek abban a szellemében született, amelyik legális tisztaságot kívánt a papoktól. Nem alaptalan ez a felfogás, hiszen a pap mindenekelőtt az Eucharisztia, az áldozat embere. De más okai is vannak a papi nőtlenségnek - s ezek is szőbakerültek a szinodus alkalmából. Úgy lehetne összefoglalni ezeket legegyszerűbben, ha arra a lelki szabadságra gondolunk, amelyre az apostolnak feltétlen szüksége van. Ahogy Szent Pál mondja:

"A nőtlennek arra van gondja, ami az Úrét hogyan jár jen az Úr kedvében. A nő* azonban világi dolgokkal törődik/ hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami azúré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik let hogyan járjon férje kedvében (I. Kor. 7,32-34)

A zsinat viszont a házasélettel kapcsolatban is beszélt a tisztaság erényéről. Ezzel csak az ókori egyházi írókat követte, akik szintén nem hallgatták el ezt a témát.

A házaséletben is - éppúgy, mint az Istennek szentelt szüzességben - sőt az ószövetség ősi idejének többnejű állapotában is - ott van a tisztaság erényének lehetősége. Ez a tisztaság nem a test megvetését jelenti, hanem az élet erőforrásainak rendezett használatát. Ezt szentelte meg Krisztus is, amikor a hűség és felbontha- tatlanság jegyében szentségi rangra emelte a házasságot. Ne zavarjon meg bennünket az, hogy a házaséletet és a szerzetesi életet sokszor úgy állították szembe egymással, mintha az egyik mindenben gyengébb és tökéletlenebb lenne a másiknál. A reformátorok egyik túlzásának ellensúlyozására hangsúlyozta ezt félreérthető módon a trienti zsinat. Ma világosabban látjuk, hogy a házastársak testi e- gyesülése a lelki szeretet megnyilvánulása lehet. Ma is azt valljuk azonban, hogy a házastársi jogokkal keresztény párok nem élhetnek pogány módon vissza. S itt lép a tisztaság evangéliumi tanácsa a házasélet területére. Itt van a kulcs azokhoz a sokszor ostobán és ügyetlenül tálalt kifogásokhoz, amelyeket időről-időre boldog-boldogtalan a "Humanae Vitae" enciklikával kapcsolatban hangoztat.

Hitünk hagyományai a szegénység és tisztaság mellett még az engedelmesség erényét is az evangéliumi tanácsok közé sorozzák. Ma ezt az erényt legalább annyi félreértés kíséri mint az alázatosságot. Még akkor is, amikor az Egyház kebelében szükséges engedelmességről van szó. A mi szekularizált korunk a forradalmat be-