A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-08-01 / 8. szám

Ax alázat e/iéttye

/\z Ó és Ú/szövetség egyaránt ajánlja az alázatosságot. A "vi- * ■ /ág" szemében persze ez Is gyanús erény. Sokan a gerinc- telenséggel tévesztik össze. Mások azt hiszik, hogy az alázatos ember mindig valami titkos hátsó gondolattal színészkedik csak. Még jó, ha azt gondolják, hogy az alázatos, szegényke - nem tehet róla - csak sötéten látó, önmarcangoló természet. Néha még egészen keresztény lelkek is idegenkedve nézik az alázatost; hová lett ebből az emberből a hit igenlő, öröm- teli és felszabadító karaktere?

Miben áll tehátazalázatosság? Az ószövetségi szemléletben - s ezen a vonáson a kereszténység sem változtatott - mindenekelőtt az Istennek a- lárendeltség tudatában. Az alázatossal ellentétes, a gőgös ember az, aki vagy lázadozik az Isten ellen, vagy a maga erejében és jómódjában bízva nem az Istmre hagyatkozik, mellőzi Ót a számításból. A zsoltárok teli vannak az effajta, egyedül önmagában bízó ember sorsának ecsetelésével. Az ilyet az Isten megalázza, összetöri, szinte megsemmisíti. Ugyanakkor (megint csak a zsoltárok szerint) szeretettel és irgahmmal ereszkedik le az Isten az alázatoshoz, ahhoz, aki felismeri a saját elégtelenségét és Istenhez kiált segítségért.

De ez a biblikus alázat nemcsak az Isten és az ember viszonyában követelmény. Ember és ember közt is az alázat a helyes magatartás. Az ó- szövetség világában nincs középosztály s a próféták szünet nélkül ostorozzák a gazdagokat és hatalmasokat, amiért elnyom ják szegény és tehetetlen embertársaikat. A mi Urunk is, példabeszédében hogy elintézi a farizeust, aki pedig nem is bántja a vámost, csak lenézi, csak megveti. S hogy ráolvassa - igaz, újabb formában - az ószövetség ítéletét; "Aki magát felmagasztalja, azt megalázzákI" (Lukács kétszer is hozza ezt a mondását.)

De Istenen és embertársainkon kívül önmagunkkal szemben is kötelez az alázat. Mire kötelez? Őszinteségre. S ez benne a nehéz. Mert önmagunkkal szemben mindig egy kicsit elfogultak vagyunk. Az önszeretet az élet nagy törvénye CSzeresd felebarátodat, mint ö n m a g a da t"). Mindig kicsit rövidlátók leszünk, mikor magunkra nézünk...

Nem akkorvagyunk alázatosak, ha a föld porában csúszunk-mászunk mások előtt. Akkor vagyunk azok, ha tárgyilagosan tudjuk magunkat megítélni. Ha vabki egyszer őszintén ki tudja mondani: "Hát mégse vagyok olyan ügyes, olyan okos, olyan mindenhez jobban értő, mint gondoltam", az jó utón jár az alázat felé. Még akkor is, ha ezzel a felismeréssel csak megkésve fedezte fel azt, amit mások már régen észrevették...