A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám
36 hol rontottuk el? a hétköznapi misehallgatás neki többet mond a vasárnapinál. Ott is volt hétközben. Eleinte kétszer is, aztán csak egyszer, a végén egyszer se. Külsejében is valami változás ment végbe. Öltözködése, hajviselete gondozatlan- "erre nincs időm" - mondta. S valóban elfoglalt volt: a diáktanácsadó irodán lázasan tevékenykedett. Másoktól hallottuk, hogy többeknek magzatelhajtást is ajánlott és ennek lebonyolításában (orvoskeresés, stb.) is segítségükre volt. Az a baráti kör, amelyik ebben az időben körülvette, a kábítószerekkel is kísérletezett. Ezek közt ismerkedett meg Róberttels szinte mindig együtt voltak, a hétvégeket is rendszerint ’kettesben" töltötték valahol. Az esküvőjük most lesz - a pariiban... Anna esete nem egyedülálló. Ott van Gergely. Szintén kedvező családi körülményekkel, az iskolatestvérek jóhírű iskolájával, és nagy adag tehetséggel. Eleinte lelkes munkaerő a katolikus egyetemi klubban. De onnét már a második évben elmaradt. Egy fraternitás tagja lett: felfedezték. A diákönkormányzatban magas posztot kapott, egyik tanára pártfogásával az egyetemi tanárság felé gravitál. Utolsó évében egyszer megjelent a lelkész előtt. Nem szabadkozott, nem magyarázkodott. "Anyagot" keresett az esküvői szertartásához, a- melyet menyasszonya szüleinek lakásán, pap nélkül, "szektamentesen" rendeznek... És ott van Éva. A lelkész egészen közelről ismerte a családot: apjának öccsével együtt koptatták az iskolapadot. Jő katolikus család, a napi szentáldozás szokásával. Az ígéretekkel teli kezdet után ő is lesodrődott a katolikus egyetemisták köréről. Amikor megkérdezték, "miért?" - bezárult s szinte ellenséges gyűlölettel mondta: "Elegem volt a képmutatásből. A vallás nekem semmit sem jelent". Minthacsak a "Love Story" tragikus kis hősnőjét hallottuk volna: "Sose éreztem igazán, hogy az Egyházhoz tartoznék... " És a többiek? "Szüleim katolikusok", "Katolikus nevelést kaptam", '^Gyerekkoromban azt gondoltam, hogy katolikus vagyok". Mi történt velük? Hol rontottuk el? Vagy mindig is így volt? I- gen, persze hogy mindig Így volt. Mindig voltak hitükhagyók. És a helyzet nem olyan tragikus, hiszen a nagy többség hűséges marad. Szépen együtt élnek katolikus klubjukkal s ha végzetten kikerülnek az életbe, belőlük, a feleségükből, a gyerekeikből adódik a plébániák életének hűséges fenntartó csapata, az Egyház biztos jövője. Azért a közben elmerülök sorsa is fáj és gondolkodásra indít. És aggodalomra adnak okot. Azok is, akiket hirtelen elkap az egyetemista élet sajátos társadalmi körtánca. Ahol aztán ellentétbe kerül-
