A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám
32 Integrált egyházközség kap nagy szerepet benne és műkedvelő színielőadások (csak a közösség számára). Rendszerint csak modem szerzők darabjait játszák, például Beckett-et. Szerintük ezek a darabok szólnak hozzájuk, mert főtémájuk az ember sorsa az egyre bezárkőzőbb, közlési lehetőségeket lehetetlenné tevő, az egyént magára hagyó világban. A gyermekek is kiveszik részüket az ilyen közös rendezvényekből. A maguk módján, zene és énekszámokkal, bibliai jelenetek eljádszásával., De az ünnepélyek főhelyét a liturgikus ünneplések foglalják el. A szentírási olvasmányokból Isten közvetlenül nekik szóló üzenete lesz, az eucharisztia valóban a közösség hála- és szeretetlakomája. Azt mondják, ezeknek a liturgikus cselekményeknek ajándéka számukra az életöröm - nem kis ajándék kedvetlenné tevő, kritikus és és rezignáltságra hajlamos, realista korunkban. Az öröm azonban nem mesterkélt "életművészet" náluk, hanem a Lélek ajándéka. Nem esnek eksztázisokba, mint a korintusi hívek, de valami hamisítatlan égi láng tüzel belőlük. Nem mesterkélt-e mindez az é- néhány adat - történetükből letöröm? Nemcsak színészkedés az egész? Elég egy pillantást vetni a kis közösség történetébe és kitűnik, hogy őszinte emberi próbálkozás, nem önámítás az életük. Feszültségek és krízisek kísérik közösségi kísérletüket - mint minden átlagos emberi életet. A második világháborút követő években indultak. A katolikus megújhodás volt a beindító eszméjük. Kis csoportjuk abban a felismerésben talált egymásra, hogy nagyot fordult a világ kereke, a keresztény élet, az egyház élete új formákat kíván. De ez az "új", a- mit kerestek, fokozatosan világosodott meg előttük. Először csak a liturgia fényét vették észre: ez volt a nagystílű istentiszteletekkora számukra, ahol a liturgikus cselekményben és a művészetekben keresték az Istennel találkozás élményét. De ez csak egy fejlődési fok volt életükben - túlestek rajta. A hatvanas évek elején tudatosult bennük, hogy a liturgikus élmények valódisága mögé komoly egyéni tárgyismeret is kell. Akkor kezdtek bele a rendszeres teológiai továbbképzésbe. Ez elsősorban a szentírásm agyarázat iránt keltette fel érdeklődésüket - főként az ószövetségi problémák foglalkoztatták őket: az újat addig is átlagosnál jobban ismerték. Néhány modernebb szerző, mint Bultmann, kimerítő és heves eszmecserékre adtak alkalmat, de lassan kinőttek belőlük anélkül, hogy az egzegézis iránti érdeklődésük alábbhagyott volna. Az újszövetséggel kapcsolatban így vették észre azt is, hogy az nem egyszerű beszámoló Jézus szavairól és tetteiről, hanem inkább tanúságtétel arról, ahogy ezek a szavak és tettek az őskeresz-