A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-06-01 / 6. szám
46 és kísérleteik még mindig meglepetések elé állítják őket. Az ember -úgy látszik- mégis szabad és sokszor minden tudományos várakozás és szabályszerű elképzelés ellenére cselekszik. S ez a magatartás benne van gyerekben, felnőttben, nőben és férfiben, családokban és nemzetekben. Bölcselők írhatnak tanulmányt a "szenvedélyéről, a szeretet és gyűlölet mégsem szorítható elvont képletek kereteibe. Az ember misztériuma mindig egyéni emberi titok, ezé vagy azé az emberé, akiről pedig azt gondoltuk, hogy olyan jól ismerjük... Korunk regényírói újra felfedezték ezt az igazságot és képletesen kardot rántottak azok ellen a m últból ittmaradt doktrinér elmék ellen, akik bűnt és erényt kémiai termékeknek tartanak, mint a "cukrot" vagy a "vitriolt". Az exisztenciallsta írók voltak ennek az üdvös forradalomnak előharcosai. Ők azok, akik az egyéni szabadság mellett állnak ki. Sajnos, kihagyják ők is a számításukból az Istent és a kegyelem munkáját. Ezért náluk a cselekvés szabadsága rendszerint az önérzeten és büszkeségen alapul. Nem veszik észre azt a "belső hangot", amellyel Thagaszté Ágostonja pedig olyan exisz- tenciálisan tusákodott. Az igazi keresztény -bár a kegyelem határtalan segítségére számíthat- mindig az alázat embere marad. Őszintén átérti a szentek annyiszor hangoztatott mondását: "Uram, ne bízz meg bennem, mert ha Te nem segítesz, attól félek, még mindig m inden rosszra képes vagyok..." S valóban, hányszor elképedünk egy egy pap, szerzetes, szónok vagy apostoli lélek titkos vagy nagy port felvert bukásán - pusztán azért, mert azt hittük, "ismerjük" őket és úgy ismertük őket, mintakik minden botrány lehetőségétől távol állnak. Az ember misztériuma felmérhetetlen. Még azok előtt is, akik a mélylélektannal tisztában vannak. Azok számára is, akik joggal hihetik, hogy "ezt" a gyermeket, ifjút, asszonyt, férfit, barátot igazán és egészen maradéktalanul ismerik. Mondhatjuk valakinek, hogy "jól ismerlek", 'becsüllek", "kedvellek", "szeretlek", "megbízom benned" - azt viszont csak Krisztus tudja, m i lakik az emberben... Csak Ő mondhatta az elképedt Nátánáelnek: "Láttalak, amikor a fügefa alatt voltál". S Júdásnak is: "Én választottalak titeket és egy közületek áruló". Az ember titka így Isten misztériumába torkollik. A szemét- dombon ülő Jőb azt kérdezte az Úrtól: "Miért ért annyi csapás engem?" Nos, manapság számtalan Jőb küldheti panaszszavát a Felséges elébe: "Miért éri annyi megpróbáltatás az embert? Miért van annyi
