A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
J. megpróbáltam, hogy felfelé kapaszkodom a szakadék oldalán, de lemondtam minden kísérletezésről s örültem, hogy egy helybenmeg- m áradhatok. Közban elállt a homlokom vérzése. Újból segítségért kiáltoztam, míg kiszáradt torkom, megdagadt nyelvem miatt ezt is abbahagytam. A legérdekesebb az volt, hogy közben hangokat hallottam: zenét, kacagást, beszédet. Rádiók hangja, autók motorzúgása, gyerekek zaja jutott el hozzám. A szakadékos völgy útja felett házak voltak. Ezeket helyemről nem láthattam, de ezek zaja jutott el hozzám. A szél és a sziklafal hangvisszaverődése folytán ezek a zajok egészen közelből hallatszottak néha. Az én kiáltásomat mégsem hallhatták meg, azt a szél úgy látszik lefelé, nem felfelé továbbította. Hihetetlenlassúsággal teltek az órák. Bőröm a hőségtől felhólyagzott, néha közben kis időre megint elvesztettem az eszméletemet. Szerencsétlenségemre vad darazsak találtak rám. Nemcsak körülzümmögtek, hanem rámszálltak és szúrkálni kezdtek. Próbáltam elhessegetni őket karommal hadonászva, de közben attól féltem, hogy elvesztem egyensúlyomat. Aztán egyszercsak am ilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen magamra is hagytak a dongók. Amikor délután árnyékba került a szakadék, egyszerre egészen hideggé változott a levegő. Dideregni kezdtem s előre rémített a bekövetkező éjszaka gondolata. Nagy erőlködéssel még egyszer segítségért kiáltottam. Valahonnan a magasból egy férfihang válaszolt:- Ki az? Im űrre van? Honnan kiabál? •• En vagyok - kiáltottam vissza. - Itt vagyok! Itt lenni Hosszú időbe telt, míg a furcsa hangvisszaverődés miatt végre felfedezett. Akkor meg legalább egy órát kellett várakoznom, míg a hihívott tűzoltók megjöttek. A köteleken leereszkedő tűzoltók, amikor fenn felfordult kocsimat meglátták, nem gondolták, hogy életben találnak. A férfi, aki a hangomat hallotta, említeti, hogy kertje végében dolgozott, ahová i- gazáncsak ritkán jár le s akkor hallotta segélykiáltásomat. Az orvosok 17 kapcsot használtak fejsebem összevarrásánál s eltört bordáimat helyükre illesztve hitetlenkedve csóválták a fejüket. Nem hitték, hogy valaki ennyi órán át meg tud kapaszkodni s helyén maradni abban a szakadékban. Igazat is adtam nekik. Valóban senki magától nem képes ilyen teljesítményre. Előttük sem titkoltam, ami számomra ezekben a nehéz órákban már világos volt: egyedül Isten segítségének köszönhetem, hogy életben maradtam. Ő tartott engem ott a mélység felett, Ő segített ki a szakadékból. Ő vigyáz mindnyájunkra. „. 18
