A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
I 24 De hogy hogyan, hogyan nem, egy reggelen arra ébredt, hogy addig játszott a csalétekkel, míg bekapta magát a horgot is és most, mikor meg volt fogva, akárhogy is rúgkapált, nem bírt szabadulni. Elhatározta hát, hogy ma lesz az a nap, amikor megpróbálja. És a próba olyan sok belső örömet és izgalmat hozott, hogy sok-sok nap tovább próbálta. Hol sikerült neki, hol nem. De mikor sikerült, o- lyan boldognak érezte magát, hogy a próbálgatást nem bírta abbahagyni - úgyannyira, hogy a legények is észrevették, hogy "kiment a formájából". * De talán adjuk át a szót neki, ahogy ő elmondta papjának jóval azután, miután a híres szónok megtartotta a lelkigyakorlatot és azóta ki tudja, merre szaladgált már és hol hozta ki a legényeket a régi formájukból.- Az úgy volt plébános úr, hogy végre belefogtam. Egy reggel nem akaródzott felkelni, mert sokáig lumpoltunk a legényekkel előtte való éccaka. De várt a munka. Erre eszembe jutott, ha 0 a helyembe* lenne, most kiugrana az ágyból és neki fogna a munkának. Hát én is kiugrottam és neki a munkának. Ahogy fogom be a lovakat, a Fakó rángatja a fejét, amikor rá akarom húzni a kantárt. Éppen egy nagyot szerettem vón káromkodni, meg ráütni a pofájára, de eszembe jut megvest, hogy O ezt nem tenné - hát én se tettem... Hanem meg- símogattam, oszt viccelgettem véle. Hát nem ideadta a fejét, mint a kezes bárány, hogy ráhúzzam a kantárt... A lőcsfalvi pap nagyot szippantott a pipájából s közben arra gondolt: vájjon O is ilyen jóízűen pipázott-e, mikor Nikodémussal beszélgetett azon a híres éjszakán - és erre félretette a pipáját. A legény sem szól, mikor ezt meglátja.- Hát csak mondd, fiam, tovább, mert nagyon érdekeli- Mikor délbe', szántás után kifogom a lovakat, hogy hadd fii- vezzenek, nekik is kell enni, oszt letelepedtem magam is a nyárfa alá, elővettem a tarisznyát, hadd lám: mit is rejtett belé édesanyám. Jó avas szalonna, friss kenyér meg hagyma... só... no meg egy flaska jó borocska, hogy a száraz étel torkomon ne akadjon. Nekifogtam jó étvággyal. Hát ahogy falok, nem arra jön a szentlászlói kódus, megáll, oszt csak nézi, hogyan eszegetek. A nézéstül csak úgy ugrált az ádámcsutkája. Gondoltam:biztos éhes lehet szegény. De az is eszembe ugrott, hogy O biztosan nem csak nézné a kódust, hanem enni adna neki... Erre én is lekanyarítottam a felét mindennek, ami vótt. Úgy eltűnt az a kódusban, mint ürgelyukban az esővíz. Még egy kis bort is csordítottam neki. Olyan hálás szemmel állt az odébb, hogy
