A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-03-01 / 3. szám
21 Még egy utolsó gondolat a ravaszságról. Jézus szeretete odáig ment, hogy életét áldozatul hozta értünk. A keresztény embernek ebben is Jézus életét kell utánoznia, akár a mindennapok áldozataiban, akár a vértanús ágban. A krisztusi logika és okosság az életáldozatban éri el a tetőfokát. Jézus így fogalmazta meg, és ebben a bölcsességben a keresztény ember is részesedik: "Azért szeret engem az Atya, mert odaadom életemet. Senki sem veszi el tőlem: önként adom o- da". Jól figyeljünk erre a mondatra: "önként adom oda". A keresztény ravaszság így fog ki a világ gonosz ravaszságán. Okosság és ártatlanság: nem lehet köztük választani, és egymáshoz idomítani sem lehet őket. A keresztény ember mind a kettőt választja. Feszültségük enyhítése nélkül fejleszti magában mind a kettőt, és így növekszik a szeretetben. Pilátus Már fejsze csattog hajnal óta, tompán zuhog a kalapács. Ma valakit még megsiratnak. Krisztus vagy Barabás? Sorsdöntő óra súlyosul rám. Zsúfolt Pilátus-udvaron mind a ketten előttem állnak. Melyiket akarom? Barabás — úgy áll, mint az élet. Daccal hátrafeszül a nyak. Merészen villanó szemében tüzek parázslanak. Mozdul acélizmú karja. Feszíti, törne már elő gátat szakító áradattal a lázadó erő. Pogány hatalom, pogány szépség és pogány élniakarás . . . igen a testnek és a földnek. — Krisztus vagy Barabás? Farizeusok bujtogatnak: „Te Barabással vagy rokon. Tenlázadásod lásd meg ott a dacos vonásokon. Te megtagadnád ezt a földet, te megtagadnád magadat. — Krisztust feszíttesd a keresztre, Barabást ne tagadd. udvarán Ök nem élhetnek mind a ketten, S melyik idegenebb neked? Annak a szemnek tiszta fényét el sem viselheted! Bélpoklos, rút tisztátalannak érzed magad, ha rádtekint. Feszítsd meg Öt, feszítsd keresztre, hogy úr lehess megint." A fejsze is utolsót csattant, nem zuhog mór a kalapács. Kész a kereszt és vár és kérdez: Krisztus vagy Barabás? Pogány erő és pogány szépség .. . Pogány — lázongó magamat: „Barabást feszítsd meg Pilátus! Krisztus legyen szabad." * * * Azóta is nap mint nap jő a sorsdöntő, súlyos perc felém s új választásra hív: Ki éljen? Ki éljen: Ő vagy én? Én — földi, poklos és fekélyes. Ő olyan égi, tiszta, más. És mégis Ö, a Krisztus éljen, sohase Barabás. Elébe hullok s tisztasága ítél, megfeszít, eltemet. Aztán keze— újjáteremtőn érinti lelkemet. vetés és aratás T. E,
