A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
44 hívőkkel szemben anyagi nyomást gyakoroltak:, a vallás vezetői között gyanakvást hintettek el, az egyház vagyonát elkobozták, az istentiszteletet akadályozták, a hitterjesztést megtiltották. Mindezt tudtam, mielőtt a határt átléptem. Ham árosán tapasztaltam a rendőrség munkáját. Minden falunál megállították még a kerékpározó parasztokat is s kikérdezték őket, hova mennek, mit csinálnak. Jóllehet engem megbecsültek, mert a fizető turisták közé tartoztam, nekem is kellett üttetnem az útlevelembe, hogy milyen városokat milyen napokon akarok meglátogatni. Kolozsvártól ötven mérföldre meg akartam állni éjszakára egy szép városkában, mert már későre járt az idő. A helyi hatóságok azonban csodálkoztak tervemen, s figyelmeztettek, hogy Kolozsvárott vacsorára várnak engem, s még ha sietek is, alig érek oda idejében. Erre vitatkozás nélkül továbbindultam, s épp az ebédlő bezárása előtt érkeztem meg a szállodába. A számomra fenntartott asztalon már ki voltak készítve az előételek, s még egy kis holland zászlót is tettek oda. - A városokon belül azonban szabadon mozoghattam. Mikor vasárnap reggel a szállodában érdeklődtem, hogy merre van egy templom, gyanakodva néztek rám. - Nem sok templom van, - mondták - s úgysem értené a nyelvet... Romániában a templomok egyesítése volt a kommunisták fegyvere. Ha üres padsorokat láttak valamelyik templomban, egyesítették a szomszédos egyházközségeket, vagy falvakat s a feleslegessé vált templomot elkobozták állami célokra. Ez takarékos megoldásnak, látszott, de az igazi cél az volt, hogy elvegyék az emberek kedvét a templombajárástól. Célt is értek, mert a bezárt templomok hívei közül sokan abbahagyták a templom látogatását. A földművesek szá-■ mára a közlekedés sem volt egyszerű kérdés, ha más faluba kellett menniük istentiszteletre. Hetente csak két istentiszteletet engedtek meg, egyet szombaton, egyet vasárnap. Szombat azonban munkanap volt s ezért a gyakorlatban csak egy istentisztelet állt a hívek rendelkezésére, a vasárnapi. Tíz óra volt mire megérkeztem a templomba, s ekkor már egy órája tartott az istentisztelet. Ülőhely már nem volt, de mivel látták, hogy idegen vagyok, az orgonapadon szorítottak nekem helyet. Velük töltöttem a következő három órát. Amikor a gyűjtésre került a sor, annyit adtam román pénzben, amennyit otthon adtam volna. En voltam az első, akihez az üres kosarat nyújtották. Nagy meglepedéssel vettem észre, hogy hússzor, harmincszor annyit adtam, mint a következők, sőt gyakran azt is megtették, hogy a bedobott pénzdarabot is soknak tartották és kivették a kosárból a váltőösszeget. Zavaradot-
