A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-12-01 / 12. szám

7

állandó készséget, ezt a szűnhetetlen figyelmet, ezt az észrevétlen, virrasztó jelenlétet? Hogyan érthetnék, hogy most hangzik el a legfőbb válasz; hogy egy csodálatos, kevés eszközzel dolgozó és végtelenül kifejező Rendezés ebben a jelenetben ad feleletet a megelőzőre? Nem szóval,hanem a simogatás gesztusával; ahogyan Jézus "ölébe veszi a gyermekeket és kezét rájuk téve megáldja őket... "

Leszállt az éj; a csillagok fényesen ragyognak a hideg éjszakában, a városból fülemig hatol a kiabálás és zsibongás; ezek az emberek az evilági életet élvezik, fényűzéssel idézik emlékezetükbe az Üdvözítő szegénységét, körülöttem társaim szobáikban alszanak, én meg ébren vagyok és gondolkozom a betlehemi Titokról.

Jöjj el Jézus, jöjj el, várlak Téged!

Mária és József, akik érzik, hogy közeleg az óra, elhagyják a várost, ahol visszautasították őket, a városon kívül keresnek szállást. Én szegény pásztor vagyok, nincs semmim a nyomorúságos istállón a jászolon és a kis szalmán kívül; mindezt azonbanfelajánlom nektek; fogadjátok el ezt a szegényes lakóhelyet! Jöjj, siess Jézusom, nézd, itta szívem; a lelkem szegény, erény nélkül, számos tökéletlenségeim szalmája szúrni fog téged, fájni fog neked, de én Uram, mit kívánsz tőlem? Ez minden, amim van. A te szegénységed bánt engem és könnyekig meghat, mégsem tudok neked jobbat nyújtani. Jézusom, tedd szebbé lelkemet a saját jelenléteddel, ékesítsdfel a te kegyelmeddel, égesd el ezt a szalmát és változtasd át puha fekvőhellyé a te szent Tested számára.

Jézusom, én téged várlak. A rossz emberek elutasítanak, kint jéghideg szél fúj, ők engednek megfagyni, jöjj az én szívembe; szegény vagyok, de én téged megmelegítelek amennyire csak tudlak. Legalább jóakaratommal kívánok neked örömet szerezni, téged szépen

XXIII. JÁNOS PÁPA KARÁCSONYKOR IRT NAPLÓJÁBÓL