A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
43 bizottság döntéseinek végrehajtását bízták volna rá, Páter Augros Givers-i plébános lesz. A püspöki bizottság 1952. júliusában Páter Daniel Perrot-tnevezi ki a Mission de France élére, a szeminárium igazgatója pedig a szulpiciánus M. Basseville, a Nantes-i nagyszeminárium igazgatója lesz. 1952. májusában több mint kétszáz pap tartozik a Mission de France-hoz; főleg 55 ún. "gazdag" egyházmegyéből jöttek és 27 olyan egyházmegyében dolgoznak, amelyek "misz- sziós-területnek" számítanak. 1952. júliusában újabb megpróbáltatás; a növekvő kontesztálás miatt Lisieux püspöke azt óhajtja, hogy a Mission de France szeminárium költözzön el egyházmegyéjéből. Sürgősen új helyet kell találni. A Limoges-i püspök megosztja szemináriumát, hiszen igen kevés hivatás van egyházmegyéjében. Az évnyitószomorúankezdődik Limoges- ban. Júliusbanközölték a francia püspökökkel, hogy le kell állítaniuk a munkás-papok toborzását. Az 1953-as év a legnehezebb a Mission de France számára. Májusban apostoli vizitátor érkezik a Limoges-i szemináriumba, Páter Philippe domonkos. Nagy gonddal végzi feladatát; meghallgat mindenkit, hogy lássa a valódi helyzetet. Tanácsot is kér. Pl.megkérdezi az átmenőben lévő Páter Bégouen domonkost, aki írásban mondja el véleményét a munkás-misszióról. A rapport három értéket jelöl meg; 1. - A hit megmarad és növekszik a tanulmányok folyamán... 2. — A munkáspapok őszinte rokonszenvet éreznek nemcsak az egyénekkel szemben, hanem az egész :evangelizálás- ra váró munkáskömyezet kollektív valóságával szemben... 3. - Az experimentumokra kiküldött szeminaristák nagyon jól gyümölcsözte- tik tapasztalataikat az apostolkodásban... P. Bégouen ezek után azt mutatja meg, hogy mire kell jobban ügyelni, mit kell tökéletesíteni; - "Ez a fiatal nemzedék - mint általában az egész mai világ - szubjektív, de lényegesen más beállítottságú, mint volt hajdanában a "szubjektív" polgári világ (individualista, egoista, romantikus); a mostani fiatalok közösségi szubjektivizmusnak engednek; szinte beolvadnak a "mozgalmakba", igen érzékenyek mindarra, ami forrong. Könnyen lenyűgözi őket a modern világ, a marxista és a pogány világ. Viszont a mai fiatal elvet mindenfajta mozdulatlanságot, amellyel az egyházban találkozik. Hogy ennek a bűvöletnek vagy útálatnak ellenálljon, a m ai nemzedéknek értelmi tisztánlátásra van szüksége, ez talán még a hit éleslátásánál is fontosabb, amibizony nem minden mai fiatalnál található meg. Főleg értelmi tisztánlátás; ezek a fiatalok türelmetlenek, mert nem rendelkeznek kellő történelmi távlattal... - A beszámoló a továbbiakban megjelöl még néhány fogyatékosságot illetve veszélyt; pl. óvakodni