A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-11-01 / 11. szám
40 isTEn csempészt ii. Bulgária. Amikor visszaérkeztem a berlini táborba Kelet-Németországből, Karolát sápadtan, lesoványodva és karikás szemekkel találtam. Nagyon megbántam, hogy három hétre magára hagytam a megerőltető tábori munkákban. Elhatároztam, hogy megint viszek egy rakomány szentírást Jugoszláviába. Berlinben ismét megszereztem a beutazási engedélyt, s noha Karola szeretett volna továbbra is a táborban maradni, saját egészsége érdekében rávettem, hogy jöjjön velem erre az útra. Ahatáron azt hitték, hogy nászúton vagyunk, meg sem vizsgálták csomagjainkat, hanem tengerparti fürdőket és a legszebb utakat ajánlva azonnal átengedtek. Felkerestem régi ismerőseimet Belgrádban, szétosztogattuk a szentírásokat és hat napig zavartalanul látogattuk a templomokat. A hetediknapon azonban megjelent a rendőrség miközben egyik barátunk házában éppen ebédeltünk. Még azt sem engedték meg, hogy befejezzük az ebédet. Karolával együtt magukkal vittek a kapitányságra, s ott udvariasan tudtunkra adták, hogy azonnal el kell hagynunk az országot. Útlevelemet lepecsételték egy nagy vörös pecséttel, amelyen ez áll; - Nem kívánatos egyén Jugoszláviában... Karolát halálra rémítette az élmény. Hazafelé betértünk Berlinbe, s ott kaptam meg az értesítést, hogy Romániába és Bulgáriába is megadták számomra a beutazási engedélyt. Isten ugyancsak tágra nyitja előttem az ajtókat! Amint hazaértünk, megvizsgáltattam még mindig gyengélkedő felesédemet az orvossal. Aggódva vártam az eredményt. Az orvos félve feltett kérdésem re kezet nyújtott és gratulált ahhoz, hogy apa leszek. Megtiltotta azonban, hogy Karolát magammal vonszoljam egész Európában. Neki pihenésre van szüksége. Azt is ajánlotta, hogy a ruhahegyeket távolítsam el szobánkból, mert feleségem anya lesz, nem pedig hegymászó.
