A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-11-01 / 11. szám

17

iskolából, mert megcsípték a méhek. De még ennél több baj is keletkezett. Mivel a méhek rajzáskor a legmagasabb helyet keresik, minden évben jő pár méhcsalád egyenesen neki szállt a kápolna tornyának a négy irányba nyíló ablakrésen át és letelepedett valamelyik sarokban. No lett is nagy riadalom. Az egész falu odacsődült és leste, hogyan szedi le a raj gazdája vagy ál-gazdája, mert ez is megesett, az új családot. Fáról könnyű volt leszedni, mert levágták az ágat és belesöpörték a kasba. De egy toronyzugből - ez bizony probléma volt és volt is nagy izgalom.

Egyik ilyen izgalmas rajbefogáson azt mondja Zöld gazda, aki maga is nagy méhész volt:- Tudjátok mit, akinek itt a kápolnában fogják be a raját, az legyen a templom raja. Oszt annak a mézit be kell tenni a harangalapba.- Ez jó lesz, - helyeselte a tanítónő.- Minél hamarább, annál jobb - toldotta meg Bőcse gazda, mert amikor már a harang szólni fog, a méh sem gyülekezik ide többet.

Hát így kezdődött. Persze nem ment símán. Varga gazda azt ajánlotta, drótozzákbe az ablaknyílásokat, akkor nem lesz baj a méhekkel. Ez azt is jelentette, hogy ő nem hajlandó a harang-alapra adni.

Erre Kaszás gazda tette le a garast, hogy nemcsak az adjon a harang-alapra, akinek ideszáll a raja, hanem minden méhes gazda ajánljon fel egy kas méhet és annak mézét vagy az árát adja az alapba, egészen addig az időpontig, míg meg nem lesz a harang.

Egyszóval volt sok vélemény, de maga az alap-eszme megfogamzott és egy szép kis haranggá érlelődött. Az aztán már a lőcsfalvi pap ötlete volt, hogy a harangöntő a rajzó méh-kast is öntse rá a harang testére, mert tulajdonképpen azok izzadták ki apró testükből ezt a szépen csilingelő harangocskát.

Megvolt a harangszentelés is és a harang naponta háromszor vidáman csilingelt a toronyban, no meg misék vagy temetések alkalmával. Ezzel azt hihetné valaki, hogy minden bonyodalomnak vége szakadt. - Tévedés!

Mert egy szép napon ismét összeszaladt a falu népe csudát látni, mert most aztán a Varga gazda egyik raja nem is valamelyik toronyzugba, ,hanem egyenesen a harangra telepedett rá s hozzá arra a domborműre, mely őket ábrázolta. Volt erre nagy tanakodás, hogy most aztán mi lesz?! Mert onnan aztán nem könnyű beleseperni a kasba.