A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-10-01 / 10. szám

35

mint ezren voltak rajta, s közöttük sok kisgyerek! A hullámok többször átcsaptak a hajó lapos fedélzetén. A 115 fokos hőségben a gyermekek legnagyobb része elájult. Mikor pedig közelünkbe értek, azt hittem, én fogok elájulni. Volt itt minden, bárányhimlő, utolsó szakaszában lévő tüdővész, rettenetes rák és néhány olyan betegség, amelynek nevét sem tudtam. Ez volt az első látvány, ami Ázsiából elém tárult.

Amint felküzdötték magukat a létrán a hajóra, a hosszú ideig elhanyagolt betegség bűze rettenetes volt. Menekülni szerettem volna... De én voltam az egyetlen orvos a hajón. Kikészítettem tehát szegényes orvosságkészletemet, az injekcióstűket és a vattát; és vakon, reménytelenül nekiestem a szenvedés hegyének, ami előttem állt.

Hamarosan azonban furcsa izgalom vett erőt rajtam. Oly nyilvánvaló volt, hogy egy egyszerű gipszkötés megszünteti az észbontó fájdalmat ennél a kartörésnél! Néhány C vitamin injekció talpraállíthat- jaezt az embert. Ez a felduzzadt kar csak egyszerű csapolásra szorul. Megtanultam, hogy még az én tapasztalatlan, otromba kezeim is csodákat tudnak művelni ennél a népnél, amely még kezdő orvost sem látott soha.

r

Órákkal később, amikor egy pillanatra megálltam, hogy kiegyenesítsem a vállaimat, egy további felfedezést tettem - életem legna- gyobbját. Boldog voltam. Szívemet örvendező boldogság töltötte el, sokkal nagyobb fokban, mint életemben bármikor is tapasztaltam.

Visszamentünk Haiphongba egy másik szállítmányért. Most kolerát, szamárköhögést, leprát vártunk, s ahelyett, hogy ezeket a fertőző betegeket egyenesen Saigonba szállítsuk, felállítottam egy összekábált kórházat a parton, hogy ott kezeljem őket behajózás előtt. Vállalkoztam arra, hogy egy hónapig végzem ezt a munkát. Kilenc hónapig maradtam ott és a világ legelhanyagoltabb emberi lényeiből 610 000-et kezeltem.

Itt voltam én, aki szerette a szép autókat, új ruhákat, éjjel-nappal dolgozva izzadságtól foltos ruhában, kéthetes szakállal. Fürdettem a betegeket, akik közül némelyik soha életében nem fürdött. Tisztogattam a sebeket, amelyek már évek óta gennyedtek. A boldogság csak úgy áradt rólam.

Amikor véget ért a kiürítés, hazamentem, de csak annyi időre, a- mennyi szükséges volt ahhoz, hogy leszereljek a tengerészeitől és elég pénzt gyűjtsék, hogy saját költségemen visszatérhessek Indo- Kínába. Idejöttem a betegségektől hemzsegő laosi őserdőkbe, felépítettem ezt akis kórházat, s megtanítottam egy laosi ükanyát arra, hogy miként kell a szappant használni.