A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-10-01 / 10. szám
9 A szél ereje is alábbhagyott, s az apállyal együtt csökkent. .Végül minden elcsendesedett. A család fájdalom tói sajgó karokkal, csontig átfázva, éhesenés szomjasan továbbra is a fa ágaiba kapaszkodott az éjszaka hosszú óráin keresztül. A gyermekek egy ideig nyöszörögtek, majd fél-álomba szenderültek. Másnap még jó ideig várniuk kellett, míg a víz annyira leapadt, hogy átlábolhattak rajta. Botladozva estek be egy elsősegélynyújtó állomásra, egészen kimerülve. Ott gyengéd kezek várták őket és ágyba dugták mindegyiküket. Afélelmetes éjszaka elmúlt. Nyolc nappal a vihar után az anya megszülte negyedik gyermekét, egy teljesen egészséges leányt! Két amerikai és két francia fiatalember: John Armstrong és Donald Shannon, Yves Thomy-Martin és Jean Pilou, 1959. június 25-én, négyheti utazás után Asszuánba érkeztek. Párizsból indultak el Johannesburg felé. Nem volt ez valami egyedülálló ku- tatóút: előttük is, utánuk is sokan megtették ezt az utat. Mindenesetre jobb, ha Asszuán és Vádi Hafa között a vízi utat választják és a Níluson hajóznak le. így kikerülhetik az „öngyilkoló” utat a sivatagon át. A négy fiatalember azonban nem így tett. Abban reménykedtek, hogy a 350 kilométeres utat három, legfeljebb négy nap alatt megteszik. Nagy meny- nyiségü vizet, gyümölcsöt, élelmiszert és szölőcukrot vittek magukkal. Egy bennszülött arab volt a vezetőjük. Mi bajuk eshetne? Senki sem tudja, milyen tragédia játszódott le a következő napokban a pusztaságban. Naplójuk bár szűkszavú, sokat mond ... Először hiba az autón. Veszítik a drága időt. Csak lassan haladnak előre. Elmaradoznak egymástól. Autójuk szegényes árnyékába húzódnak. Takarékoskodnak a vízzel. Thomy-Martin feljegyzi naplójában: „A sivatag pokollá változik, mihelyt előjön a nap...” Harmadik nap reménytelenül hagyják ott a pusztaságban egyik autójukat. Minden szükséges holmijukat a megmaradt Citroenre pakolják. A nap kegyetlenül éget. Az egyik amerikai napszúrást kapott. Thomy-Martin reszkető kézzel írja: „Víz... Donald Shannon barátunk és az arab elmentek keresni... valamilyen csatornát.. vagy oázist... Víz... Soha azelőtt nem tudtam, mennyit jelent egy korty víz!” Shannon eredménytelenül tért vissza. Túlságosan eltávolodtak útirányuktól, a Nílustól messze keletre jártak. Száznegyvennégy kilométernyire voltak a legközelebbi emberi településtől. Thomy-Martin ezt írja: „Shannon visszatért. Velünk együtt kíván meghalni. Az arab félelmében megszökött." De nem jutott messze. Csak harmincöt kilométerrel tovább. A napló megrázó szavakkal folytatja: „Közeledik a halál. Délután két óra van... Nincs több vizünk... Hiába kerestünk valami tartályt... mindnyájunkat kétségbeesés fogott el.. Nem tudjuk, mennyi ideig élt még a négy fiatalember. A napló további mondatai nem beszélnek többé időről. Az idő értelmetlenné vált. „Este van? Vagy éjszaka? Hihetetlenül hideg van ... Megnyugodtunk ... Természetesen félünk...” Két hónap múlva találták meg őket. Nyugodtan feküdtek egymás mellett. Utolsó perceikről naplójuk számolt be: „Imádkoztunk. Mindenki önmagáért. Azután együtt. Nyugodtak vagyunk. A halál közeledik...” Ez az utolsó bejegyzés a négy fiatalember utolsó tanúságtétele, akik haldoklásuk óráiban megtalálták Istent A. Behrmann