A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-09-01 / 9. szám

43 most azzal, hogy felállnak. Mindenki felállt. Erre lelkesen megma­gyaráztam nekik, hogy mit jelent a mindennapos keresztény élet, napi imával, szentírás-olvasással, Miközben a szentírás-olvasás tervét fejtegettem, észrevettem, hogy senki sem néz a szemembe. Kérdőleg fordultam a lelkészhez. 0 megmagyarázta, hogy az imával nem lesz baj, de a szentírás-olvasásra képtelenek, mert nincs Bibli­ájuk. Alig akartam elhinni, hogy itt Belgrádban, ez a művelt egyénekből álló gyülekezet éppúgy nélkülözi a szentírást, mint a falusiak. Meg­kérdeztem tőlük, kinek van szentírása. Mindössze heten jelentkeztek a lelkipásztorral együtt. Erre a lelkipásztorral kidolgoztunk egy tervet, hogy kis csoportokat alkotva, miként jár majdkézről-kézre a néhány szentírás. Aznap este megérlelődött bennem az elhatározás, ami azóta is állandóan erősödik, hogy amennyi szentírást csak szerezni tudok, azt mind Is­ten vasfüggöny mögötti gyermekeihez fogom eljuttatni. Fogalmam sem volt arról, hogy jutok hozzá a szentír ás okhoz, de tudtam, hogy elhozom azokat ide Jugoszláviába, Csehszlovákiába és mindegyik országba, ahol Isten ajtót nyit nekem legalább annyi időre, míg át tudok surranni rajtuk. Amint a nyugat-európai országo- A harmadik ima. kon keresztül hazafelé tartottam, átgondoltam jugoszláviai utam eredményét. Százával tértek vissza az emberek az öntudatos vallási élethez a gyűlések hatására. Hogyan fogom azonban megvalósítani elhatározásomat, hogy Bibliákat jutta­tok hozzájuk? 1957-ben egyetlen kommunista országba sem lehetett könyvet küldeni, legkevésbé vallásos könyvet. De még ha be lehet küldeni, akkor is kérdés, hogy ki meri szétosztani azokat? Melyik országban van legnagyobb szükség a Bibliákra? Nem siettem haza, mert éreztem, hogy szülőfalum nem otthonom többé. Felfogtam, hogy az egyedüllét végig fog kísérni életemen. Visszaemlékeztem egy estére, amikor nagyon elhagyatottnak érez­tem magamat Jugoszláviában és így imádkoztam: - Uram, egy év múlva harminc éves leszek. Te társat alkottál az ember számára, azonban én még nem találtam meg társamat. Uram, kérnék valamit Tőled. Ma este egy feleséget kérek Tőled... - Bibliám hátlapjára beírtam; 1957. április 12. Nosaki. Imádkoztam feleségért... - Mel­lette helyet hagytam, hogy az ima teljesedését is bejegyezhessem. Öt nap múlvalsten válaszolt imámra. A csendes óra alatt az a sugal­latom támadt, hogy Izaiás 54.1. tartalmazza a választ. Izgatottan lapoztam fel a helyet, s ezt olvastam: - Több fia lesz az elhagyott­nak, mint akinek férje van... - Magamra alkalmaztam az ígéretet, J

Next

/
Thumbnails
Contents