A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-09-01 / 9. szám
27 áltottam oda egy pásztornak az erdő alján, aki egy falusi formával pipázgatott ott - milyen messze van ide a nem-messze?- Csak bámultak ránk, valószínűleg azt hihették, hogy az elmegyógyintézetből szökhettünk meg - nevet most már Roskoványi úr is.- Milyen messze van a nem-messze, - ismételgeti a lőcsfalvi pap. S mindnyájan elkezdenek nevetni. Igazi akasztőfa humor, gondolta a lőcsfalvi pap.- Hát végre itt volnánk, - szakítja meg a nevetést a direktor úr.- Most már tudjuk legalább, hogy milyen messze van a nem-messze.- Nos uraim, Önök úgyis falukutatók, hát bizonyára érdekli Önöket ennek a furfangos válasznak a titka?- Határozottan, mondja a tanár-segéd.- Tudják, Uraim, a falu egyszerű népe gyalogos nép. Nekik Egerszegi nem messze van, pedig jó 15 kilométer. Egy lőcsfalvi gyerek, mire emberré cseperedik, legalább 100-szor megjárja. De ha azt kérdezné tőlük, milyen messze van Fehérvár, vagy Pest, azt mondanák: bizony nagyonmessze van. De Egerszeg az nincs messze. Ha egyedül megy a falu embere, vagy elgondolkozik, vagy elbámul a nagy természeten és észre sem veszi már meg is érkezik. Ha másod-vagy-többed-m agával megy, elbeszélgetnek, eltréfálkoznak, főleg ha fehérnép is van köztük s egyszerre csak felkiált valaki; - No már itt is vagyunk! így hát nekik tényleg nincs messze a messze... csak; - nem-messze van!- Ez a lőcsfalvi relativitás elmélet - szól bele a kántor,-Annak, aki szüntelen azt nézi, milyen messze kell még mennie, mikor ér oda; aki minden kanyarnál azt számolgatja, messze kell-e mégmennie, vagy hol a csudába lehet hát az a Lőcsfalva, annak bizony a nem-messze is nagyon, de nagyon messze van...- Vigyázzanak az Urak, - nevet a kántor, - én látom a plébános úr szeméből, no meg érzem a hangja tónusából, hogy filozofáló kedvében van...- Hátha, mint falu-kutatók tanulhatunk belőle - szól a direktor,- szívesen alávetjük magunkat, legalább jól megpihenünk, igaz-e segéd úr?- Jó. Legyen igaza a kántorunknak, - huncutkodik a pap. Tényleg mocorog valami agytekervényeim közt. Szerintem, minden út bizonyos értelemben egy jelkép. Az élet jelképe. De számomra még ennél is több. Megbocsátanak az urak, én nem tudom, milyen fele- kezethez tartoznak, de nekem a keresztény élet jelképe. A két falukutató gyors pillantást vált, mintha azt mondanák: I
