A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-09-01 / 9. szám
22 sem a tanításban, sem a hasonlatban. - Most azonban megjelenik az a talányos "ember". Többnyire mint magvető. Egyszer kimegy vetni és némely szem ide hull, némely szem oda, ismét némely amoda. Másszor "jó magot vet földjébe". Aztán megint magot vet és mindegy, akár virraszt, akár alszik, a mag azért szárba szökken, termést hoz. Kiérti ezt?Es minek ez az "ember", amikor úgyis tudjuk, mit kell csinálnunk. Sőt, nélküle jobban tudjuk, mit kell csinálnunk. Kérjetek és kapni fogtok; ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek; ne gyűjt- setekkincset a földön; mikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók; és így tovább. Világos életszabályok; minek ebbe belekeverni a magvetés mindenkori kockázatait! Minek a kell és nem kell, szabad és nem szabad, tegyétek és ne tegyétek egyértelmű kategóriáiból átlépni a parabolák világába, ahol egyszerre mindenbizonytalaxmá válik; ahol a magvakról nem tudni, hová hullanak, ahol a jő szem kalászával együtt nő a konkoly, és még > csak ki se irtják aratásig; ahol ráadásul mindegy, akár alszunk, akár virrasztunk, a vetés beérik, és a "föld magától terem"? A tanítványok megzavarodnak, nem értik, tájékozódásukat veszítve tanakszanak, aztán végül is "odamennek hozzá". Nem is egyszer. Elhangzik a példabeszéd a magvetőről, és pár percre rá fölhangzik atanítványok ajkán a kérdés: "Miért szólsz hozzájuk példabeszédekben?" - Jézus türelmes; megmagyarázza nekik a parabolát. Hiába: amikor "más példabeszédet mond", a konkolyról és a tisztabúzáről, ezt sem értik. Hazatérve megintcsak "odamennek hozzá és kérik; magyarázd meg nekünk a szántóföldről és konkolyról szóló példabeszédet". Es ő türelmesen megint megmagyarázza. Honnét ez az értetlenség? Hornét ez a zavarodottság, mintha eddig nem ismert új nyelvet hallanának? Alighanem onnét, hogy valóban új nyelvet hallanak. Folyik a nagy tanítás, az első szótól mindvégig az "ország", a "mennyek országa" egyetlen témájáról. Ebben a tanításban a Hegyibeszéd volt a közvetlen, elemi alapvetés. Megtanultuk az alapvető betűket, mondatokat, szabályokat. Most, a parabolákkal, a kék ég alatt, a csöndesen csobogó tő partján, miközben Jézus a bárkában ül, nagyon lassan himbáló, lusta, kék hullámokon; most a közvetlen tanításból észrevétlenül - mert hiszen minden a szemmel látható, kézzel tapintható valósághoz, a mindennapok munkájához, a földhöz, a vetéshez, az aratáshoz kapcsolódik - átlépünk, szinte csak átsiklunk egymás "műfajba". Mint amikor már tudjuk a szabályokat, és tanulni kezdjük az alkalmazásukat. Amikor belép a kockázat, a bizonytalansági tényező; a tedd ezt, tedd azt utána a teheted így is, teheted úgy is, mert most már tőled, a te mozdu-
