A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-09-01 / 9. szám

6

dolkozzunk embertársainkról; mérlegeljük-e, vajon méltók-e hozzánk, hogy velük foglalkozzunk, megérdemlik-e, hogy jót tegyünk velük? Jézus idejében csak azokat tekintették felebarátnak, akik ugyanannak a családnak, osztálynak, népnek, vagy vallásnak voltak tagjai, a többiek idegenek, vagy ellenségek voltak számukra. Azokra nem vonatkozott - felfogásuk szerint - a szeretet parancsa, nem érdemelték meg, hogy törődjenek,foglalkozzanak velük. A példabeszédre, mint tudjuk az adott alkalmat, hogy egy törvénytudó megkérdezte Jézust: - Mester, mit tegyek, hogy az örök életre eljussak? - O megkérdezte: - Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? - Az így válaszolt: - Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből, embertársadat pedig, mint saját magadat... - Helyesen feleltél, tégy így és élni fogsz.- válaszolta Jézus. De azt tisztázni akarta magát ezért megkérdezte Jézust: - Kit tekintsek embertársamnak?- Erre Jézus elmondta az ismert példabeszédet. A példabeszéd alapján azt a választ kapjuk, hogy embertársnak kell tekinteni minden embert kivétel nélkül; nemcsak azt, aki családom, népem, vallásom tagja, vagy jőba- rátom. Jézus mégse ezzel a tanítással zárta le a példabeszédet. O is egy kérdést tette fel: - Mit gondolsz, a három közül, ki volt az igazi embertársa annak, aki a rablók kezébe került....?

ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉK:

’*A szerzetesrendek tegyenek tanúságot tökéletes szeretetükről az evangéliumi tanácsok hű megvalősí tásával. . . "

Csak a vak nem látja, hogy az az általános válság a lelkiség terén, amely manap az egész egyházban felüti fejét, leginkább a szerzetesrendekben válik nyilvánvalóvá. Ennek a szánalmas tünetnek az okait nem szabad csak a fiatal szerzetesekben keresnünk! Sokkal inkább felelősek azok az elöljárók, akiknek az volna a szigorú kötelezettségük, hogy intézményüket a rendalapítószelleme és a szerzetesrend lelkiségi hagyományai szerint újítsák meg. Ezt a szigorú kötelességet jelölte meg számukra a II. Vatikáni Zsinat is, és VI. Pál pápa is, számos alkalommal. Éppen ezért minden újításnak első és elengedhetetlen feltétele, hogy ezek a szerzetes-intézmények térjenek vissza fogadalmaiknak szigorú, az alapító elgondolásai szerint való megtartásához. Csakis ebben az esetben lesz lehetséges, hogy korunk kívánalmaihoz alkalmazzák hozzá életüket és működésüket.