A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-08-01 / 8. szám
45 Elmentem. A csoport vezetője egy férfi volt, foglalkozása gátépítő. Ilyen imacsoportot még sohasem láttam. Ahelyett, hogy valami szöveget tanulmányoztak volna tervszerűen, idejük nagyobb részét hallgatással töltötték. Időnként mondott valaki néhány szavas imát, de az sem annyira kérőima volt, hanem csak néhány Istent dicsérő szó. Máskor valaki üzenetet kapott a hallgatás közben, s azt közölte a többiekkel; - Joost anyja Amerikában ma rászorul imánkra... - Köszönjük Urunk, hogy épp most meghallgattad Istvánért mondott imánkat. .. Annyira lenyűgözött az imának ez az új módja, hogy észre sem vettem az idő telését. Reggel félöt volt, amikor éjjeli imánkat befejeztük. Néhány nap múlva az imacsoport vezetője felkeresett. Megint üzenetet kapott a Szentiélektől, s azt akarta átadni. Az üzenet az volt, hogy tanuljakmeg autót vezetni, mert nagy szükségem lesz rá. Csodálkoztam ezen, mert hiszen autóm nem volt, és nem is gondolhattam arra, hogy vegyekegyet. Nem is törődtem többet az üzenettel. - Egy hét múlva megint megjelent a csoportvezető s érdeklődött, nekiálltam-e már a tanulásnak. Nemleges válaszomra megfeddett; - Még nem tudod, milyen fontos az engedelmesség? Úgy látszik, nekem kell téged autóvezetésre megtanítani. Szállj be! Aznap délután az ő kocsijában gyakoroltam a vezetést. Akövetkező napokban gyakran visszatért. Nagyon jó oktató volt. Pár hét múlva már letettem ahajtási vizsgát, mégpedig sikeresen, ami ritkán történik meg Hollandiában az első próbálkozásra. Nem értettem miért lesz szükségem ahajtási engedélyre, amikor még kerékpárom sincs, nemhogy autóm. A csoportvezető azonban megjegyezte; - Épp ez az izgalmas az engedelmességben. Majd később rájövünk, miért kívánta, ezt Isten... ! Akkor jött a magyar szabadságharc 1956-ban, ami elfeledtetett velem minden egyebet. Százezrével menekültek a megfélemlített és kiábrándult embereknemcsak Magyarországról, hanem Jugoszláviából, Ke- let-Németországból és egyéb kommunista országokból is. A határok mentén hatalmas menekült táborokat létesítettek, amelyekben elképzelhetetlenül rossz volt a helyzet. Önkéntes segítőket kerestek ezekbe a táborokba Hollandiából is. Az első autóbusszal mentem, amely Hollandiát elhagyta. Az autóbusz nemcsak az önkénteseket vitte, hanem meg volt tömve élelemmel, ruházattal és orvossággal is. Amit a táborokban láttunk, még a híreknél is rosszabb volt. Tíz család is szorongott egy szobában. Igyekeztünk segíteni, ahogy csak tudtunk. Kiosztottuk a ruhákat és orvosságokat, kutattunk az elszakadt családtagok után, beutazási kérelmeket töltöttünk ki számukra.
