A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

35 nem számítjuk, mert azokat hivatalból öldösi. S ha hozzá vesszük a sok törött bútort, fazekat, tányért és más élettelen dolgokat, me­lyek haragja idején keze közé kerültek, alapos leltárát lehetne ösz- szeállítani. Gondolta hát magában a lőcsfalvi pap; - Beszélni vele? Mintha a hol­dat ugatnám! Én nem vagyok a törvény embere. De talán a törvény emberének intése megtenné hatását? Volt neki Szentlászlón egy bi­zalmas embere, a csendőrőrs parancsnoka. Egyszer aztán a isors összehozta és elmondta neki nagy aggodalmát Varga Dani hívét ille­tően. Mit lehetne csinálni? Hát addig, míg valami balhét nem csinál, mi nem tehetünk semmit,- mondta a parancsnok. De ha tegyük fel, fenyegetne valakit, akkor mint közveszélyes embert őrizetbe vehetjük. Ha tehát ilyen eset elő­fordulna, csak jelenteni kell az őrsnek és bevisszük, aztán majd a plébános úr, mint lelkipásztora közbejár érte és ha kezességet vál­lal, felügyelete alá helyezzük egy jó időre; így legalább lesz respek- tusa, értem alatta, "törvényes" respektusa, a világ legjobb'embere szemében, - magyarázta mosolyogva az őrsparancsnok. Ebben meg is egyeztek. Nem is sokáig kellett várni. Dani híres természete lángba borult. Oka pedig az volt, hogy Kemenesen volt disznót vágni s hozzá a bíró házánál. Az ezt követő disznótoron az egyik nyegle legény megkriti­zálta a kolbászt és Dani szeme láttára kiköpte a szájából s azt mer­te mondani, hogy nálunk a kutyának is jobbat adnak. No ki is repült a kés Dani csizmaszárából, dgy kellett lefogni, mert menten nekiszaladt volna a legénynek, Dani ugyan lecsillapodott a végén és megint a világ legjobb embere lett, de késsel való életve­szélyes fenyegetés tényálladékát kimerítette viselkedése. A helyze­tet úgy mentette meg a bíró, hogy addig koccingattak Varga Danival, míg kikészült, ügy vitték haza Lőcsfalvára. Mikor ezt a lőcsfalvi pap meghallotta, az alkalmat el nem mulasztandó, felhívta az őrsöt és másnap kora reggel ott volt a parancsnok két őrmesterrel és el­vitték Danit az őrsre. Hiába sírt a felesége, hiába rimánkodtak a gyerekei, a világ legjobb emberét megbilincselve kocsira rakták.- Majd szóljanak a plébánosuknak, - vetette oda hanyagul az őrspa­rancsnok, - tán tud valamit tenni a "tettes" érdekében. Dani még aznap este hazakerült. Hálálkodott is papjának és szentül fogadta, hogy nem fog szégyent hozni kezese fejére.- Hát ne is! - szentenciázta a pap. Egyet már is ajánlok. Ne hordja

Next

/
Thumbnails
Contents