A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

33

(A lőcsfalvi pap naplójából.)

Varga Dani, a böllér, a legjobb ember volt a világon. Az biztos, hogy senki úgy nemtudott elbánni a disznóval, mint Dani. Keze alatt nem kínlódott az állat. Egy szúrás, egynyekkenés és a disznó kinyújtotta a lábát és a vér spriccelve szökött a vájdlingba, mert az kell a véres hurkába. Vele nem történt meg, mint aféle koca-böllérekkel, hogy a disznó elszalad, mikor már meggyújtották hátán a szalmát perzselésre. Es a finom disznóságok, amik keze alól kikerültek: hurka, kolbász, disznófősajt, stb. Nem csoda hát, ha a disznóvágási szezonban azt sem tudta, hová menjen, annyian akarták.

Igaz a kinézése nem keltette az emberfiában a világ legjobb emberének abenyomását. Inkább riasztónak hatott. Alacsony zömök emberke volt. Tatárképű. Bozontos nagy szemöldöke sörénynek is beillett volna. Arca himlőhelyes. Orra bibircsókos és rezes, valószínűleg a sok itókától, aminek fogyasztása a bölléri mesterséggel jár. Apró szemei szúrósannéztek az emberre. Bizony sok gyerek sírva fakadt a láttára.

A híre sem volt olyan, hogy a világ legjobb emberének lehetne mondani. Mert nagyon hirtelen haragú volt. A kés hamar kiszaladta csizmaszárból, mikor megbosszantották s tekintve a disznókon végzett huszár-vágásait, senkisem kívánt késével közelebbi ismeretségbe kerülni.

Váltig intette a lőcsfalvi pap is mérsékletre, mert felesége és gyerekei is sokat panaszkodtak. Jó ember a Dani - mondogatta felesége - csaknem szabad megharagítani. - Jó ember az apánk, de Isten mentsen vele ellenkezni I

Dehát miért hívták akkor a világ legjobb emberének? - Hát csaka- zért, mert ez volt Daninak, magának a szavajárása. Ha valaki szóba állt vele, ez a mondás olyan volt nála, mint a "Talpramagyar, hív a haza" - refrénje a nemzeti dalban... A lőcsfalvi pap meg is örökített egy ilyen ellesett beszélgetést: - Tudja, Főúr, én a legjobb