A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-08-01 / 8. szám
10 rium vezetője, s tizenkét segéddel dolgozik. Fizetése jó, munkája örömet okoz neki. Nem hallgatta meg Isten az imáját? Karola nem tudta, hogy az egyetemi tanulmányok nem feleltek meg képességeinek. Isten azonban tudta. . .. Egyidős özvegyasszony férje haz özvegy. lála után szegényen maradt, és nagy házát nem volt képes fenntartani. Az én imáimat is kérte, hogy valamicsodafolytánmeg tudja tartani házát, s benne minden kedvelt ingóságát. Néhány hónap múlva azonban megírta nekem, hogy hiába imádkoztunk mindketten, a házat elárverezték, és neki majdmegszakad a szíve. Akövetkezőnapokbankönnyes szemekkel dolgozott azon, hogy a házban felgyülemlett lim-lomok közül kiválogassa, amit érdemes megtartani. A padláson kezébe akadt férjének régi bélyegalbuma, amelyen évekig dolgozott. Régi bélyegek! Ezek semmire sem valók. Mára szemétbe akarta dobni, de valami mégis visszatartotta és félretette az albumot. Csak egy év múlva jutottak ismét eszébe a bélyegek. Az újságban ugyanis arról olvasott, hogy valaki néhány ritka bélyeget keres. Elvitte a bélyegalbumot az üzletbe, Mikor az üzletet elhagyta, szinte hinni sem akarta, hogy 11000 dollárt kapott a gyűjteményért. A régi ház túl nagy volt számára és szüksége sem volt rá. Ma már belátja, hogy neki kisebb lakásra volt szüksége, megfelelő mennyiségű pénzzel a bankban. Isten tudta ezt, s azért válaszolta meg így imáját. Egy vállalatnál dolgozó tisztvise- Fizetésemelés, lő azért imádkozott, hogy fizetésemelést kapjon. Ehelyett azonban a vállalat átszervezte személyzetét és őt egy másik osztályra osztották be, ahol az eddiginél kevesebb volt a fizetése. Nyíltan megmondták neki, hogy ha nem tetszik, otthagyhatja őket. - Mikor nekem telefonon elmondta, mi történt vele, keserűen megjegyezte: - Mit ér az ima? - Szerette volna tudni, hogy miért nem törődik vele az Isten? Eddig nem foglalkozott eladással, új munkakörében pedig ez volt a feladata. Hamarosan kiderült, hogy kitűnő tehetsége van ehhez. Ma, három év múlva, ő a vállalat eladási osztályának üzemvezetője, s fizetése ötszöröse annak, amit akkor kapott, amikor fizetésemelésért imádkozott. Ami még ennél is fontosabb, munkája teljesítmény- érzettel és megelégedéssel tölti el. Ha nem "fokozták volna le", sohasem jutott volna sor erre az előléptetésre!