A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-07-01 / 7. szám
46 iránt, a '^Harmadik Világ" iránt. Szinte minden hozzászólás említette ezt, amit a püspököknek beküldtek. A szükség és felelősségünk nyilvánvaló, de néha nem világos, hogy mit tehetünk. Mindenki, aki bejárta ezeket az országokat ismeri szükségletüket. Zavarba hoz minket az ellentét szegénységük és bővelkedésünk között. Mi vagyunk a dúsgazdagok, ők a szegény Lázárok. Sok mindennel mentegethetjük magunkat azért, mert semmit sem teszünk - a szükség végtelenül nagy, az illető országokban élő gazdagok közömbösek. Semmi se ment azonban ki minket. Mi keresztények vagyunk - Krisztus áll előttünk és mondja: - Éhes voltam, és nem adtatok ennem... (Máté 25,42). Ez egyike azoknak a ritka eseteknek, amikor Urunk az örök kárhozatra figyelmeztet minket. A kereszténynek nem szabad figyelmeztetésre szorulnia- elég, hogy Krisztus éhezik testvéreinkben. De mit tegyünk? Ezek közül az országok közül sok gazdag lehetne, de szükségük van a kezdeti segítségre, az eszközökre, amelyekkel a fejlődést elindíthatják. Ezeket nemcsak kölcsön kell adnunk nekik, hanem oda kell ajándékoznunk. Világos, hogy nemzeti és nemzetközi szinten segítségre szorulnak. A kormányok haboznak, mert nagyon is tudatában vannak annak, hogy saját énük is állandóan további társadalmi segítséget kér, AMIT MA NAGYON SOKAN ELFELEJTENEK.... A Csendes Óceán egy Aniva nevű kis szigetén éhínség tört ki. A missziónak mind a két árvaházában mindennap buzgón imádkoztak az árvák, hogy a misszió hajója mielőbb megérkezzék az élelmiszer-szállítmánnyal. Végre megérkezett a hajó, az annyira várt élelmiszerekkel. A gyerekek örömujjongás közepette gurítottak egy kétszersül tes hordót a misszió raktárába. A misszionárius atya kinyitotta és mindegyik gyereknek egy-egy kétszersül tét adott a kezébe. Nos, halljuk a hithirdető beszámolóját a történtekről: - "Óriási meglepetésemre a kezükben tartották a kétszersül tét anélkül, hogy beleharaptak volna. - Micsoda ez? - kiáltottam rájuk. • Mire tartogatjátok ezt a kétszersül tét? - Azt hittem, hogy már alig bírtátok kivárni, hogy megkapjátok! • Ekkor egy idősebb gyermek megszólalt! - Szeretnénk előbb imádkozni és megköszönni a jó Istennek, hogy az éhezés véget ért... ■ Ezt annyira egyszerű gyermeki Iel külettel, annyira természetesen mondta, mintha másként nem is történhetett volna..." Nem tartozunk-e mi azok közé a családok közé, amelyekben nem ismerik többé az asztali imádságot...?
