A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-07-01 / 7. szám

8

az érzelmi hevesség, a vonalak kemény élessége minden sorát meg- ragadóvá teszi".

Olvassuk el most a "Mindent elvesztettem" című verset JékelyZoltán fordításában;

Mindent elvesztettem gyermekkoromból s már nem tudom magam egy kiáltásban elfeledni.

Gyermekkoromat eltemettem az éjszakák mélyébe, s most, láthatatlan szablyaként választ el a világtól.

Emlékszem, ujjongóan szerettelek s most, íme, be levesztem az éjek végtelenségébe,

Kétségbeesésem, mely folyton növelné az életet - nincs már nekem torkomban elakadt, akár csak egy kővé vált kiáltás.

Ungaretti befelé forduló lélek. "Van titok, éspedig bennünk van", írja valahol. Azok közé a költők közé tartozik, akik felfedezték azt az "internum aeternum "-ot, belső örökkévalóságot, amelyről Szent Ágoston beszélt. Főleg a fájdalom, a szeretettel mindig együttjáró szenvedés rezzenéseire rezonált. Ungaretti megértette, hogy a szenvedés szentlehet, merta megváltás eszköze. Erről szól egyikkölteményének vége, amely már imába hajlik át;

Krisztus, töprengő reszketés,

Csillag, ki lejöttél emberi éjünkbe,

Testvér, ki folyton feláldozod magad, hogy mindig újraalkosd, emberibbé tedd az embert,

Szent, szent szenvedő,

Mester és testvér és Isten, aki érettünk gyenge lettél.

Szent, szent vagy, azért szenvedsz, hogy a holtakat a halálból kimentsed, és életet adj nekünk, szegény halandóknak.

Többé már nemcsak a saját bajomon kesergek. íme, Hozzád kiáltok,

Szent, szent, szent Szenvedő!

Georges Roualt "Miserere "-jéré gondolunk, amikor ezeketa sorokat