A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6. szám

41

záshoz segítse. Ezértkét végletes formáját elutasítjuk; egyik a rossz értelemben vett kollektivizmus, amely a szocializáció érdekében a személyes szabadságotelnyomja, amásikaz új-kapitalizmus, amelynek gondja van ugyan a szabadságra, de csak az erősebbek szabadságára, amely tehát a szocializációnak csupán erősen korlátozott lehetőséget és egy liberalizmusnak nevezett, de végeredményben nagyon anarchikus megvalósulási módot biztosít.

Amodem közösségi élet és közösségi erkölcs jellemzésére még egy nagyszerű szó van forgalomban; a koegzisztencia, az együttélés fogalma. Tudjuk, hogy ez a fogalom pár éve a szovjet politikában vetődött fel, mégpedig a "békés együttélés" összetételben, és pontosan meghatározott szovjet jelentéssel. René Coste szerint a keresztény morálisnak nagy nyeresége lenne, ha az együttélés fogalmát fontos kulcsfogalomként építené be, természetesen elmélyített keresztény tartalommal. Mi keresztények inkább "dinamikus együttélésről" beszélnénk. Tehátnem sztatikusan fognánk fel, nem úgy, mint a világközösség meglévő állapotának megtartani akarását meghatározott politikai szándékkal; ez abeállítás a kialakult igazságtalanságok megszilárdítását is jelentené, pl. Vietnamban vagy a Szovjetunió csatlós államaiban. A dinamikus koegzisztencia az emberiség különböző csoportulásai szerint való együttélésnek teremtő sodrása, az egész közösség egyre igazságosabb szerkezetére törekvő együttműködés. Ez tulajdonképpen nem más, mint az emberi együttélés evangéliumi törvénye; - Mindazt, amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük; ez a törvény és a próféták... Ez termé- szetesennemcsaka világpolitika, hanem egyáltalán minden emberek közötti viszony törvénye.

A mai emberiség rendelkezik már a közösségi erkölcsnek egy profán írott dokumentumával; az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációjával. Adokumentum eredete, értelmezése, megtartása persze éles fényt vet a mai emberiség gyengeségére is; az egymás meg nem értésére, a képmutatásra, az önzésre és erőszakra. Viszont azt is el kell ismernünk, mint a "Pacem in terris" enciklika tette, hogy ez a Deklaráció az emberiségneknagy közös vívmánya, és hogy akeresz- tény erkölcstannak megelégedésére és fogózkodó pontjául szolgál. Gondoljuk csak meg, milyen nagy dolog már az is, hogy amikor egy adott pillanatban valamelyik állam lábbal tiporja a Deklaráció valamelyik pontját, akkor rögtön szükségét érzi, hogy a világ közvéleménye előtt igazolni próbálja magát.

René Coste a következő négy konkrét erkölcsi aforizmát állítja fel;