A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1971-04-01 / 4. szám
10 hanem a deista. Vagyis az a felfogás, hogy van egy legfőbb lény, aki valahol a világ felett létezik, mint valami távoli személy, aki végeredményben mindennek a legfőbb mozgatója, mintegy a teremtett világnak az órása. Egy francia regényíró szerint: ... A legtöbb embernem kívánja, hogy az Isten halott legyen az emberek számára. De azt sem kívánja, hogy túl sokat beleavatkozzon az emberek életébe kívánságaival, parancsaival. Az ilyen Istenhit kényelmes, mert semmire sem kötelez... Végzetes tévedés az is, ha valaki azt gondolja, hogy Istennek azzal tesz szolgálatot, hogy erőszakkal terjeszti tiszteletét. Az iszlám erre építette terjedését. A kereszténység történetében is előfordult nem egyszer ilyen eltévelyedés. De ha sokféleképpen el is tud tévedni a természetes istenszeretet, tény az, hogy van ilyen szeretet, és lehetséges annak helyes megnyilvánulása is. Valamilyen formája az imádságnak mindenütt megvolt és megvan ma is. Ezekben az imádságokban, még ha tökéletlenek és tévesek is, az élnémíthatatlan vonzódás szólal meg Isten felé. Az az ember, aki a természet szépségein, vagy tudományos kutatásain keresztül vonzódik a minden dolog mögött rejtőző végtelen titok felé, az már Isten után sóvárog. Nagy természettudósok könyveiben hányszor bukkanunk egy-egy mondatra, amely voltaképpen imádság. Egyszer tudatos, máskor öntudatlan, de mégiscsak imádság. 2 Mindez megmutatja, hogy lehetséges a természetes Istenszeretet, de egyáltalán nem bizonyos, hogy minden ember képes rá. A Szentírás szerint viszont Isten minden embernek szóló parancsot adott ezekkel a szavakkal: - Szeresd a te Uradat, Istenedet...! Mivel Isten lehetetlent nem parancsol, ezért minden ember képes az Istenszeretetre. Dehát lehet-e szeretetet par anc s ölni ? Anagy német filozófus, Kant megbotránkozott ezen. Úgy találta, hogy lehetetlen ráparancsolni az emberre valamilyen érzelmet. Lehetetlen ránkparancsolni, hogy mi tessék nekünk, mi után vágyakozzunk. Egy másik német filozófus Max Scheler ugyanerre a következtetésre jut, amikor azt mondja, hogy az ember vagy szeret, vagy nem. Fölösleges tehát szeretetet parancsolni, és nincs is rá szükség, mert a szeretet magától felébred abban az emberben, aki megismer valami m agasabbrendű értéket. Ami igaz ezekben a filozófiákban az az, hogy a tetszés és a vágy szeretetet valőbannem lehet parancsolni, mert azok érzelem dolgai. De az érzelmi szeretet cselekvésben, adásban virágzik ki, és ezt az
