A Szív, 1971 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1971-03-01 / 3. szám

22 Boldog ezer év következik, amelybe a Sátánnak semmi beleszólása sem lesz. Az ezer év végén rövid időre a Sátán visszanyeri szabad­ságát, de egy második csatában az égből jövő tűz által Isten megint diadalt arat és a Sátán követői vei együtt a pokolba kerül. Ekkor Isten újjáalakítja a földet és Új Jeruzsálemmel, és ez lesz az örökkévaló­ságon keresztül az üdvözítitek lakóhelye. Ezeknagy vonásokban a pünkösdista tanítások. Az eltérések és téve­dések ellenére sok olyan tanításuk van, amelyek megkönnyítik a töb­bi keresztényekkel való közösség ápolását. Katolikus szempontból legnagyobb hiányukat az egyházat és a szentségeket illető tanaikban látjuk. Ha azonban lelkészeik alaposabb kiképzésben részesülnek, lehet, hogy fejlődés mutatkozik majd ezen a téren is náluk. ELKÉSZÜLT ATTEST ÉS LÉLEK" FÜZETSOROZAT 2. KÖTETE Kővári K óról y jezsuita atya háromkötetes, füzetekben megjelenő előadássorozatának teljesen elkészült a második kötete (346 oldal). Ez a kötet az ideg és elmebaj megelőzését és kezelésmódját tárgyalja, s foglalkozik az önnevelés, érzelmeink feletti uralom és a másokkal való jóviszony biztosításának kérdéseivel is. Megrendelhető A SZIV-nél 5 dollárért. - Ugyancsak előfizethető A SZIV-nél az első és harmadik kötet is, kötetenként 5 dollárért. Az első kötetből már 280 oldal elké­szült (14 füzetben). Ez a kötet a helyes táplál kozással, testgyakorlás­sal és a betegségek megelőzésével valamint természetes gyógymódjá­val foglalkozik. Tárgyalja ez ideg és elmebaj szervezeti okait és keze­lésmódját is. A megrendelőknek elküldjük a már kész 14 füzetet; az el­ső kötet további füzeteit és a harmadik közét füzet köteteit pedig köz­vetlenül Kővári atyától kapják meg, amint azok meg jel ennek. A harmadik kötet a vallásos életnek az egészséggel való kapcsolatát tárgyalja. Első füzete 1970 szeptemberében jelent meg, s havonta je­lenik meg belőle egy újabb füzet. Mind a három kötet (összesen kb. 1000 oldal) 1971. közepére, vagy végére fog elkészülni. MEGJELENT Boros László : A KÖZTÜNK ÉLŐ ISTEN című könyve. 174 oldal ■ Ára: 2.00 Usdollár. Kapható: A SZÍV Kiadóhivatalában, 76 Locust Hill Ave. Yonkers, N.Y. 10701, USA.

Next

/
Thumbnails
Contents