A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-02-01 / 2. szám
I A nagyböjt időszaka mit jelent ma, mire kötelezi a mai hívőt, a mai embert? Az egyház látszólag sokat engedett szigorából, de vajon milyen mélyebb megfontolás alapján? Könnyített tiltásain, de nem összeszedettségünk kárára. A- mennyiben enyhített föltételein, oly mértékben igényli, hogy minél teljesebb figyelmet szenteljünk a lényegnek, nevezetesen a liturgiában megjelenített szenvedéstörténetnek. Amodern világ többek közt két rendkívül fontos dolog jelentését mosta el bennünk. Az egyik a bűné, a másik a vezeklésé. A lélekelemzés betegségrevál- toztatta a bűnnevét, amitől azonban a bűn továbbra is köztünk maradt. Legfeljebb zavarosabban nézünk vele szembe azóta, s a bűnös kevésbé érti, miért büntetik "betegségéért"? NAGYBÖJT De talán még kétségesebb vállalkozás volt fölszámolni a vezek- lés fogalmát, szükségét, elemi szerepét az emberek életében. Esendő lények vagyunk, s igazában nem az tesz jót velünk, aki szép nevet ad annak, ami továbbra is ott pusztít bennünk és közöttünk, hanem az, aki segítséget kínál gyarlóságunk fölmérésére, bevallására és jóvátételére. A legtöbb bűn azonban - egyedül talán az anyagi megkárosítás kivételével - jóvátehetelen. Márpedig a bűnös - s ki ne volna bűnös?-mindaddig, amíg tökéletesen hozzá nem idomult bűnéhez, szabadulni kíván tőle, jóvá akarja tenni. De hogyan ha egyszer a legtöbb bűn következményében visszavonhatatlan? Akit megrontottunk, hogy csak a legszemléletesebb példát említsük, attól bo- csánatotkérhetünk ugyan, de miként adhatnánk vissza ártatlanságát? Erre a "jóvátehetetlen bűnre " egyedül a vallásos értelemben vett vezeklés kínál valódi, súlyában és erejében megfelelő peni- tenciát. Mivel egyedül Istenben tehetjük jóvá a megváltozhatat- lant, egyedül az örökkévalóság és létünk örök szintjén mindazt
