A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-12-01 / 12. szám
27 tunk, és megfelejtkezünk az Isten szolgálatáról, tiszteletéről. Azok az emberek, akik nem imádkoznak, nem tartják tiszteletben Isten nevét, nem szentelik meg az Úr napját, lehetnek különben jó emberek, áldozatkészek, odaadok embertársaik iránt, de nem igazi keresztények, mert hiányzik belőlük az istenszeretet. Rájuk vonatkozik szent Pál szavat - Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem (I Kor. 13,3). Ennek az isteni szeretetnek megfogyatkozása a forrása annak a krízisnek, amelyben az egyház, a hívek és papság ma van. És a válság megoldásának útja nem lehet más, mint visszatérni ahhoz az isteni Szívhez, akitől eltávolodtunk. Ezért néhány hónapon keresztül arról fogunk elmélkedni, hogy az Istenhogyan szeret bennünket, és viszonzásul milyen szeretetet vár tőlünk, és csak azután fogunk rátérni a felebaráti szeretet kérdéseire. Most csak néhány gnodolatot szeretnénk ismertetni azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mit kíván tőlünk az isteni szeretet ? A szentírás szavai szerint ennek a törvénynek teljesítésére minden képességünket mozgósítani kell; szívünket, lelkünket, értelmünket, akaratunkat, testünk minden erejét, tehetségét. Egyszóval: mindenek fölött, önmagunk teljes odaadásával kell Istent szeretnünk. Mikor szeretjük Istent mindenek fölött? A tízparancsból az első három megfelel a kérdésre, amikor azt tanítja, hogy az Istent imádás, dicséret, tisztelet és szolgálat illeti meg. Ha nem ÉVVÉGI IMA Atyám, Hozzád jöttem. A szorongatás napján is Hozzád jöttem. Sötét volt, hóhullató felhők jártak akkor az égen. Lábunk alatt freccsent a sár egész a szívekig. Atyám, mikor Hozzád jöttem, fejemet magamba hajtva kértelek: tekints le rám. Pe a templom üresen kongott, a kis piros fény sem pislogott már. Egyedül voltam, nem tudtam, és nem is éreztem, nézel-e rám? Atyám, Hozzád jöttem: sokszor és sokat. Hozzád jöttem, mert senkim sem volt Nélküled a sötétben. Lel kémét kiüresítetted, könnyeimet vetted, hitemet megcibál tad - hajladozó tölgy az őszi szélben. Olykor azt éreztem, nem is Hozzád jöttem, csak a falaknak beszélek szüntelen. Most ismét Hozzád jöttem. Es fejemet lehajtva halkan csillogó cseppeket sírok, és átnyújtom Neked, Uram, mert Hozzád jöttem, hogy elmondjam: • Dicsőség, • Békesség, Amen. I
