A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-12-01 / 12. szám

8 azonban gonosz angyalok is, akik fellázadtak Urunk ellen, és ezért nem lehet többé részük a mi Országunk boldogságában. Ezek ma is igyekeznek meggátolni Urunk munkáját és az embereket is ellene való lázadásra ösztönzik. Sokat küzdünk velük, csak akkor vesztünk csatát, ha a ránk bízott emberek a bukott angyal mellé állnak. Urunk ugyanis senkit sem kényszerít be Országába, mindenkinek szabad akaratára bízza, hogy követik-e utasításait az oda vezető utat illető­leg. Vannak azonban olyan emberek, akiknek még a bukott angyalok­ra sincs szükségük ahhoz, hogy hátat fordítsanak Urunknak, és több­re becsüljék a földi élet tisztességtelen gyönyöreit, mint a mi Or­szágunk minden ittenit felülhaladó boldogságát. Az ilyenek, ha ide­jében észhez nem térnek, sohasem fognak eljutni a mi Országunkba, hanem a bukott angyalok fogják magukkal ragadni és gyötrelmeikben részesíteni őket. Azokat azonban, akik hallgatnak Urunk szavára és felkészülnek a Nagy Útra, magával fogja vinni azon a napon, amikor váratlanul megérkezik hozzájuk, és elvezeti őket Atyjának birodal­mába, amelyet a világ kezdete óta nekik szánt... A világtörténelem legjelentősebb eseménye nem a holdba utazás, sőt még a hozzánk hasonló világűrbeli látogatók esetleges megérkezése sem, hanem a Világ Urának megérkezése, amely az első karácsony éjjelén történt. ELKÉSZÜL TANTEST ÉS LÉLEK” FÜZETSOROZAT 2. KÖTETE Kó'vdri K árol y jezsuita atya háromkötetes, füzetekben megjelenő előadássorozatának teljesen elkészült a második kötete (346 oldal). Ez a kötet az ideg és elmebaj megelőzését és kezelésmódját tárgyal ja, s foglal közik az önnevelés, érzelmeink feletti uralom és a másokkal való jóviszony biztosításának kérdéseivel is. Megrendelhető A SZIV-nél 5 dollárért. - Ugyancsak előfizethető A SZIV-nél az első és harmadik kötet is, kötetenként 5 dollárért. Az első kötetből már 280 oldal elké­szült (14 füzetben). Ez a kötet a helyes tá pl ál ko zással, testgyakorlás­sal és a betegségek megelőzésével valamint természetes gyógymódjá­val foglal közi k. Tárgyalja az ideg és elmebaj szervezeti okait és keze­lésmódját is. A megrendelőknek elküldjük a már kész 14 füzetet; az el­ső kötet további füzeteit és a harmadik közét füzet köteteit pedig köz­vetlenül Kővári atyától kapják meg, amint azok meg jel ennek. A harmadik kötet a vallásos életnek ez egészséggel való kapcsolatát tárgyal ja. Első füzete 1970 szeptemberében jelent meg, s havonta je­lenik meg belőle egy újabb füzet. Mind a három kötet (összesen kb. 1000 oldal) 1971. közepére, vagy végére fog el készül ni.

Next

/
Thumbnails
Contents