A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-12-01 / 12. szám

6 Kővári Károly, S.J. Látogatók a világűrből Az első ember leszállását a holdra, egyesek a világtörténelem leg­jelentősebb eseményének tartották. Kétségtelenül nagyjelentőségű voltez a teljesítmény, hosszú és gondos kísérletezgetés előzte meg, és sok ember összmunkáját követelte, de aligha nevezhető a világ- történelem legjelentőségteljesebb eseményének. Az utóbbi évtizedekben sokat beszéltek és írtak arról, hogy látoga­tók érkeznek a földre a világűrből. Többen állítólag látták őket, sőt beszéltek is velük, még olyan is akadt, akit meghívtak egy sétare­pülésre. Azok azonban, akik hivatalosan ellenőrizték ezeket a je­lentéseket kétségbevonják azok hitelességét és csalásnak, vagy ér­zéki csalódásnak minősítik az ilyen tapasztalatokat. Tegyük fel azonban, hogy egy napon valóban leszállna a földre egy más bolygóról, vagy csillagról érkező utas, és nyelvünket ismerné, úgyhogy beszélni tudnánk vele. Ez kétségtelenül jelentősebb nap lenne világtörténetünkben, mint amikor ellátogattunk a hozzánk leg­közelebb lévő égitestre, a holdba. Mily érdeklődéssel hallgatnánk beszámolóját saját hazájáról! Kép­zeljünk el egy ilyen beszélgetést. - Nálunk, - mondja a világűrből érkező látogató - nagyon hasonlók az életkörülmények a földéhez, tehát ti is tudnátok élni ott. Azonban a mi világunk sokkal szebb,mint a tiétek; annyival tündöklőbb, hogy leírni sem lehet a különbséget. Továbbá az emberek is jobbak nálunk, mint itt. Nálunk nincsenek háborúk, ellenségeskedések, mindenki szereti egymást és teljes bé­két élvezünk. Sőt még az időjárástól és a betegségektől sem szenve­dünk, s ami a legfontosabb; mi sose halunk meg, örökké élünk. Mi villámgyorsan tudunk közlekedni a csillagok között, számunkra a tá­volság nem akadály. Ennek köszönhetitek, hogy meglátogatunk tite­ket. Ha el akartok jönni a mi világunkba, abban is segíteni tudunk benneteket...

Next

/
Thumbnails
Contents