A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-08-01 / 8. szám
24 rogytam a fáradtságtól és kétségbeesésemben felkiáltottam: - Jézus, segíts! Ekkor megéreztem jelenlétét. Mikor felnéztem, néhány lépcsővel előttem megláttam az Ő lábait. Nagy seb volt mindegyiken. Felálltam, hogy megfogjam kezét. Egyszerre eltűnt fáradtságom. Arca gyönyörűségesen szép volt. Kimondhatatlan öröm töltött el engem, s felébredtem, ülőhelyzetben ágyamon. Hosszú ideig ültem így, mozdulatlanul, emlékezetemben még mindig elevenen élt az O arca. Nem akartam elaludni, nehogy szétfoszoljék ez a szép álom, mint minden egyéb álommal történik. Reggel még mindig jól emlékeztem álmomra. És erős volt elhatározásom is. Először is határozottan szakítottam Rudolffal. Néhány hónapja már am úgyis kerültem őt. Utána a gyerekekkel rendszeresen járni kezdtem a templomba minden vasárnap. A gyerekek lelkesen segítettek abban, hogy lakásunkban is egy kis oltárt állítsunk fel, a családi ájtatosságok középpontjául. /r // Meglepetésemre férjem egy gyönyörű fa keresztet hozotthaza. O maga állította fel az oltárra, mahagóni talapzatra. Lelkesen dolgozott rajta. Ebből láttam, őt éppúgy üldözi Isten kegyelme, mint engem, hogy megváltoztassabizonyos szokásait. Gyertyákat is tettünk az oltárra, és közéjük a szentírást. A gyerekekkel minden este ott mondtam el az esti imát. A pompás, örvendező érzés, amely megtérésemet követte csak néhány hétig tartott. Utána jöttek a megpróbáltatások, kételyek, nehézségek. Ekkor ismertem fel álmom jelentőségét. Az első hetek hasonlítottak a lépcső kezdetéhez, amikor még virágillat vett körül, és könnyű volt a felfelé lépkedés. Majd a lépcsők keskenyebbé és meredekké váltak. Idő kell ahhoz, míg a sebek meggyógyulnak, és helyre áll köztünk a megfelelő viszony. De amikor a keresztény élet újra nehézzé válik, fel kell emelni tekintetünket és megpillantjuk Azt, aki előttünk járt ezen az úton. HALOTTUNK; Mrs. Ilona Kuhjcska, Wakaw, Sask., Canada. - R.I.P.
