A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
29 írt könyvében, amelyben újabb szempontból vitatja meg a tridentinu- mi zsinat erre vonatkozó tanítását, Karl Barth, a XX. század legnagyobb teológusa, a bázeli protestáns teológia tanára, írt előszót. Barth körülbelül ezt írja: - Ha valóban úgy kell értelmezni a triden- tinumi zsinaton megfogalmazott kegyelem tant, ahogy azt Küng professzor interpretálja, akkor eltéréseink nem lényegesek, legfeljebb csak más kiejtéssel és más hangsúllyal beszéljük ugyanannak a hitnek a nyelvét... - Ebben a teológiai találkozásban nem kompromisz- szum alakul ki, hanem mind a kettő fejlődött az önmaga meggyőződésében az Isten szavának és hitének mélyebb megértése felé. Hasonló példákat mondhatnánk teológiai téren az Eucharisztia tán egymás felé fejlődéséről katolikus és protestáns oldalon. De legjobban szentírás tudósaink csodálatraméltó összmunkája valósítja meg az igazi dialógus praktikus szellemét. Harmadszor; a hitvallás, hitvita és a dialógus nem légmentesen elzárt térben játszódik le. A protestánsok éppen úgy, mint a katolikusok olyan világban élünk, ahol a vallástalanság és istentagadás mindig általánosabbá válik. A közös veszély egy táborba hajtja a különben egymással civakodókat. A felekezetek közötti dialógus szinte túllép önmagán és közös erővel még egy tágabb körű dialógus felé tekint. A kereszténység és a kereszténységtől elesett világ dialógusára. Ebben a "dialógus feletti dialógusban" már felekezetek felett állunk. A múlt év áprilisában résztvettem Németországban azon a konferencián, ahol keresztény teológiai tanárok folytattak építő dialógust marxistákkal. Kétségkívül a protestáns Thielicke professzor más szempontból felelt a francia marxista Garaudy kérdéseire, mint a katolikus Karl Rahner. De a nagy konferenciának ebben a pillanatában szinte teljesen együtt képviselték Krisztus hitét az ateizmussal szemben. Én nem hiszem, hogy még megérem az egyházak közötti kialakult egységboldog pillanatát. De reményem mégis konkrét tényekre épül. Körülbelül (ha szabad jóslatokba bocsátkoznom!) így képzelem el az előttünk álló utat: - a közös nagy keresztény dialógusunk a mai világ közömbösségével és ellenségeskedésével segíteni fog minket, hogy feltegyükönm agunknak is új formában hitünk legalapvetőbb kérdéseit. Meg kell próbálnunk felekezeti különbség nélkül megtalálni ezekre a kérdésekre a ma emberének feleletét. Csak ezzel tudjuk bebizonyítani, hogy a kereszténységnek még mindig van mondanivalója ebben a világban, hogy még mindig számottevő. Ha egyszer erre a kérdésre közösen tudunk felelni, akkor észre fogjuk venni, hogy eltérő teológiai felfogásaink mint egy más síkra vetítődve közelebb kerültek
