A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

15

Valami leesett ablakom előtt. Időbe telt míg felfogtam, hogy egy gyermek volt. Ismét ki akartam lépni az ablakon. - Ne! Visszahúzódtam és vártam. Szobám ajtaján már forrott a festék. Nagy hólyagok keletkeztek rajta. Tovább mondtam a zsoltárt;- Mivel neked erősséged az Ur, a Magasságost választottad oltalmadul. Téged a gonosz el nem érhet, szerencsétlenség sátradhoz nem férhet...

Istent választani oltalmamul. Ez volt a megoldás. De nem volt köny- nyű, mert a tűz robaja állandóan közeledett.- Most, Uram? - kérdeztem.- Még nem!

Még egy perc telt el. Az ajtó már füstölgött. Ekkor hirtelenül parancsot kaptam;- Most indulj!

Kidobtam akötelet. Lassan átléptem az ablakfélfán, ki az éjszakába. Szívem hevesenvert. Még láttam, amint a tűz áttört szobám ajtaján és lángba borította szobámat. Oly nagy volt a hőség, hogykezém feje, amellyel még az ablakot tartottam, megégett. Megint Istenhez fohászkodtam ;- Angyalainak parancsolt felőled, hogy oltalmazzák minden utadat. Tenyerükön fognak hordozni téged...

A kötélen lógva, ablakomon kívül biztos helyen voltam. De hogy mi történik velem, mire kötelem végéhez érek, nem tudtam. Az én feladatom azonban az volt, hogy lépésről-lépésre engedelmeskedjem Istennek. Teljes lelkinyugalommal, Istenbe vetett bizalommal függtem a kötélen.

Lassan a füstből kibontakozott alattam egy tűzoltó létra teteje. Két emelettel alattam, tőlem jobbra épp akkor jelent meg egy tűzoltó a létra tetején. Körülnézett.

Látott engem? Odakiáltottam, s ő felém fordult. De hogyan jutókén el hozzá? Arra nem volt ideje, hogy lemenjen és odébb mozdítsa a tűzoltóautót. A szobámat pusztító tűz minden pillanatban elégetheti az ablakhoz kötött kötelet, s akkor én leesek a mélybe.

Ekkor láttam, hogy Isten ennek a nehézségnek a megoldását is előkészítette. A tűzoltó valamit tar tóttá kezében. Egy kötélnek a végét, amely az én szomszédom ablakához volt kötve. A tűzoltó kezdte hintáztatni akötelet. Enelengedtem balkezemmel kötelemet és "*ána-