A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
43 hogy nekünksokszor más véleményünk van arról, mi válik javunkra, mint az Istennek. Miként a gyermek is sokszor másként látja, mi jó neki, mint a szülei. Ezért mondta már Izaiás próféta által az Isten;- "Nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az énutaim. Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál" (Izaiás 55,8-10). Mi például olyan rendezett világot szeretnénk, ahol nincs szenvedés, nincs nyomorúság, nincs bűn. Ez nekünk kényelmesebb volna, mert akkor semmit se kellene tennünk, csak élveznünk az isteni rend és béke áldásait. Csakhogy az isteni gondviselés tervében a külső rend nem ér semmit, ha az emberi szívben nincs rend és béke. A külső jólét se érték, ha az ember maga nem jó. A külső szolgaságtól való megszabadulás se számít, ha az ember belsőleg fel nem szabadul rendetlen vágyai, bűnei rabságából. Isten terveiben tehát az ember belső átalakulása, megszentelése előbbre való, mint a külvilág megváltoztatása. Csak akkor ismerjük fel a Gondviselés utait, ha megtanulunk imádkozni, elmélkedni a szentírás szavai fölött. Az elmélkedő imádságnak az a szerepe, hogy segít lelkűnkbe vésni a szentírásnak állandóan visszatérő tanítását; - minden alá van vetve Isten ellenőrző irányításának, jóságos és irgalmas, mindenható Gondviselésének. Még azok a nehéz és reménytelennek látszó helyzetek is, amelyekbe életünk folyamán kerülünk. Az elmélkedő imádság által felfedezzük, hogy a mi életünkben is szerepe van a Gondviselésnek, és lassan megsejtjük, mi is az értelme Isten ter- veibenéletünk egy-egy eseményének, örömének, bánatának, sikerének vagy sikertelenségének. Azok mögött az erők és kényszerítő körülmények mögött, amelyek mindennapi életünket irányítják, új értelmet és erőt látunk meg. Lassan megértjük, hogy életünk nem a véletlen és vak erők játéka, hanem egy szent történelemnek vagyunk szereplői, amelynek irányítója a mindenható és jóságos Atya. Az imádsággal nemcsak felfedezzük a Gondviselés utait, hanem az isteni Gondviselésbe vetett bizalmunkat is az imád- sággal fejezzük ki legjobban. Azt mondja erre valaki:- miért kell imádkozni, hiszen a mi Gondviselő Atyánk tudja, mire van szükségünk? Csakhogy az imádságra néma mennyei Atyának van szüksége, hanem nekünk. Az imával fejezzük ki, hogy hiszünk a mindenható Istenben, és bízunk az O jóságos Gondviselésében. Ez azért is szükséges, mert ma már a keresztények életében sem játszik olyan nagy szerepet a Gondviselésbe vetett bizalom, mint régebben. Aki viszont nem remél Istentől semmit, az nem imádkozik, és nem hisz igazán.
