A Szív, 1970 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

sok egyetértenek. A következő évtizedek során az élő szót írásban rögzítették. Az újszövetségi szentiratok keli íi <; ési idejét Kr.u. 50- 100 közé teszik. Ha tehát a szentírás az elsőszázadi egyház igehirdetésének vetülete, akkor nyilvánvaló, hogy a szentírás és a hivatalos igehirdetés között szoros a kapcsolat. Egyrészt az ősegyház igehirdetését ma csak a szentíráson keresztül közelíthetjük meg, másrészt a szentírást csak az elsőszázadi igehirdetés helyzetének figyelembevételével érthetjük meg igazán. Tehát nem beszélhetünk két önálló, egymástól független hitforrásról, mintha a hitigazságok egy részéta szentírás, más részét a szenthagyomány tartalmazná.

Különben is, ahitigazságokat nem lehet így "helyhezkötni"; a tér és mennyiség fogalmi körével nem közelíthetők meg. Olyan fogalmak-’ ra van szükségünk, melyek kitágítják a térhezkötött képzelet korlátáit; ilyen pl. a középkori bölcselet "szellemi lélek" fogalma. Tételük szerint a szellemi lélek egészen van jelen a test minden részében és a test egészében. Ehhez hasonlóan azt kell mondanunk, hogy a kinyilatkoztatás egésze jelen van az elsőszázadi igehirdetésben és jelen van a szentírásban is.

Ezek után többekben felmerülhet az a következtetés, hogy miután a szentírás már lerögzítette a kinyilatkoztatást, az elsőszázadi igehirdetés fölöslegessé vált és ma már nem hitforrás. Az érvelés logikus, csaknem számol a tényekkel. A szentírás ugyanis sehol sem világosít fel bennünket arról, hogy milyen írások tartoznak az iste- nileg sugallt szövegek közé. Ezen a ponton egészen világossá válik, hogy a szentírás önmagában nem elégséges; tartalmazza ugyan a kinyilatkoztatás egészét, de olyan módon, hogy máshonnan jövőmagyarázatokra szorul. Legalább abban a kérdésben, hogy melyek a Szentlélek-sugallta iratok, mindenki kénytelen a szenthagyományban keresni a feleletet.

A Trienti Zsinat tanítása szerint a kinyilatkoztatást "írottkönyvek és Íratlan hagyományok tartalmazzák"; ez a kifejezés másképpen is érthető, mintha két egymástól független forrásról beszélne. Helyesebb értelmezése ez: ... A szentírás a hagyomány magyarázataira szorul, a hagyomány pedig arra, hogy folytonosan a szentíráshoz igazodjék.

Bo Giertz, svéd protestáns püspök szinténezt tanítja:... "Anyánk, az egyház adja kezünkbe a szentírást; ődöntött arról, melyek a szent iratok; ő segít abban is, hogy megértsük őket... "

(Marx Brá'ndle után P. Chilla R.,S.J.)