A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-02-01 / 2. szám

12 Jogos harag A szülők néha lelkiismeretfurdalást éreznek azért, mert harag­ra lobbantak gyermekeik iránt. Pedig az igazság az, hogy akkor kel­lene lelkiismeretfurdalást érezniük, ha sohasem lennének haragosak gyermekeikre. Az a szülő, aki a harag minden jele nélkül nézi gyer­meke rosszalkodását, igazságtalanságot követ el mind gyermeke el­len, mind pedig Isten ellen. A gyermekek ugyanis főleg abból tanul­ják megítélni mi jó és mi rossz, hogy az szüleiknek tetszik-e, vagy pedig visszatetsző. Nem beszélünk most a gyermekeiket túl szigorúan kezelő s fe­lettük mindig uralkodni kívánó szülőkről, akiknek soha sincs egy di­csérő, elismerő szavuk gyermekükhöz. Az is kétségtelen, hogy még a jó szülő is ok nélkül haragszik néha. A fáradt, ideges anya esetleg túl keményen megszidja gyer­mekét valami apró hibáért. Az újságolvasásába, vagy gondjaiba be­lemerült apa is durván rámordul néha az őt tapintatlanul háborgató gyermekre. Ilyen emberi hibák előfordulhatnak mindenkivel. Ha a gyermek egyébként tapasztalja, hogy szülei szeretik őt, nyom nélkül kiheveri az ilyen igazságtalan bánásmódot. A szülőknek azonban jó szemük előtt tartani - és legtöbben meg is teszik - hogy bizonyos alkalmakkor a harag nemcsak hogy nem bűn, hanem egyenesen erény, mégpedig olyan erény, amelyet a szü­lőknek gyakorolniuk kell. Ezzel segítik hozzá gyerekeiket, hogy cse­lekedeteik helytelen voltát felismerjék. Ez a jogos harag abban kü­lönbözik a bűnös haragtól, hogy nem a bűnös, hanem a bűn ellen irá­nyul. Az ilyen szülő szereti gyermekét és azonnal kész megbocsáta­ni neki, amint az felhagy helytelen viselkedésmódjával. Ha tehát a szülő azért haragszik gyermekére, mert az megszeg­te Istennek valamelyik törvényét (amelyek közé tartozik a szülőknek való engedelmesség is), vagy mert kárt okozott felebarátainak, ak­kor jogos a haragja. Ha viszont az bántja inkább a szülőt, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents