A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-12-01 / 12. szám

48

munkra. Jóllehet gyakran az imádás és a hálaadás szellemében kell imádkoznunk, anélkül, hogy rendkívüli kegyelmeket kérnénk, mindig törekednünk kell azonban arra, hogy lehetővé tegyük a választ Isten számára.

Szeretnék a templomban többet hallani arról, miként készíthetjük lelkünket elő az imára, valamint az ima méltóságáról és a hozzá szükséges gondosságról és összeszedettségről, a múló időre való tekintet nélkül.

Szeretném hallani, hogy helytelenítik a felületes, elsietett, gépies imát.

Úgy hiszem, amikor Istennel beszélünk, végtelenül nagyobb tiszteletet, türelmet és figyelmet kell tanúsítanunk, mint amikor szomszédunkkal társalgunk. Tudom, a legtöbb szomszédom meg sem hallgatna engem, ha oly felületesen, odavetve, elhadarva mondanék neki valamit, mint ahogy néha Teremtőmmel beszélek.

Természetesen számításba jön az imádkozó saját személyisége is. Talán olyasvalaki, aki közvetlen kapcsolatban él Istennel és megtartja tanítását, inkább meghallgatást nyer még ha sietve imádkozik is, mintán, minden előkészületem ellenére... 'Talánt" mondtam? - Biztosra veszem!

Nem hiábavaló

Nincsen elszomorítóbb dolog, mint amikor valaki a munkájára néz, vagy a letűnt időket szemléli és arra a megállapításra jut, hogy az nem ér semmit. Hiábavaló volt az erő, az idő, az anyagi áldozat. Mennyire elveszi a lelkesedést és az életkedvet az ilyen megállapítás. Milyen nagy ezzel szemben Isten ígérete, hogy a „ti munkátok nem hiábavaló az Ürban". Van tehát munka, amely nem hiábavaló még akkor sem, ha minden azt mutatja, hogy elveszett idő volt az egész. De ennek feltétele az, hogy „az Ürban."

E feltétel nélkül lehetetlen jó dolgot várni. Ahol ez az ígéret áll, ott az Ür dolgáról van szó (x. Kor. 15, 58). Mennyi kisértés van bennünk, hogy ne így végezzük a munkát, hanem emberi mérlegeléssel. Itt érthető meg, hogyan vigasztalódhatott meg az apostol, mikor ezt a szörnyű valót kellett leírnia: „Az Ázsiában levők mind elfordultak tőlem" (2. Tim. 1,15).

Mégsem volt hiábavaló az éjszakázás, a gyötrelem, a könyörgés, az értük való böjtölés, mert a Szentlélek áldott vezetése alatt, a kereszt Ura iránti nagy szeretetből történt. Ahol a Jézus iránti szeretetből és a Lélek benső kényszeréből indulnak meg a szívek, ott nincs semmi hiba. Az első nagy bibliai gyülekezetek közül — ahol pedig az apostolok az első pünkösd erejével szolgáltak —/némelyek hamarosan megszűntek. Vagy gondoljunk a későbbi időkre. Miszionáriusaink munkájuk kezdetén azonnal a pogányvi- lág áldozataivá lettek, pedig nagy ígéretek előtt állottak, évekig tanulták a nyelveket vagy sajátították el az orvosi tudományt s egyik-másik néhány nap vagy hét múlva mártírja lett az evangélium szolgálatának.

Hiábavaló volt életük, szolgálatuk? Nem, mert Jézusért történt.