A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-12-01 / 12. szám
25 Azt akarta mondani, köszöni szépen, nincs, de látta, hogy az öreg fa ráhunyorít, hát szó nélkül megindult lefelé a lépcsőn. Amint behúzta az ajtót, hallotta a papírcsörgést. Apa megkezdte a kicsomagolást. Az utcán megszédült az embertömegtől. De mintha oszladozott volna a sokadalom.- Öcsi! A hosszú Lipót állt mellette. Eddig ott bújkálhatott a falban, s most egyszerre kiemelkedett belőle, mint a szirének a tengerből.- Képzeld, megkapom a focit!- Az jó, - mondta a fiú, és csodálkozva vette észre, hogy a falnak beszél. A hosszú Lipót talán ismét beleolvadt a falba, vagy a focival indul az első rohamra. Most a mozi előtt állt. Máskor hosszú sor kígyózott a pénztár előtt, ma nem állt ott senki. A jegyszedőnő ásítozva ült akis széken.- Karácsony van, - gondolta a fiú - ilyenkor senki nem jön moziba. Egy pillantást vetett a fényreklámra. "Az izzó csend". - Ez volt kiírva csupa nagybetűkkel. De senki nem volt kíváncsi az izzócsendre. Fölnézett. A szemben lévő ház ablakában akkor villantak fel a csillagszóró fényei. Egyedül maradt az utcán. Rohanni kezdett. A lépcsőn fölfelé már-már elhagyta az ereje. Valósággal bezuhant a szobába. Apa várt egy pillanatig, aztán hirtelen mozdulattal eloltotta a lámpát. Sziporkázni kezdett a csillagszóró, és meggyulladtak az első gyertyák. Csodálkozva figyelte az öreg fát. Valósággal megfiatalodott az új ruhában. Fényes díszek, szaloncukrok függtek rajta.- No, mit szólsz? - kérdezte az öreg fa. A fiú nem tudott felelni. Valaki átölelte és anya hangját hallotta; - Boldog ünnepeket, kisfiam! Aztán apa ölelte át. - Boldog karácsonyt, kisöregl Ködös tekintete a fénylő sakk-készletre esett, aztán összefolyt minden, a megújuló fa, apa és anya, és csak azt tudta, hogy újra itt a karácsony. "A világ szeretete és Isten szeretete a mérleg két serpenyőjéhez hasonlít: amint az egyik alászáll, emelkedik a másik".
