A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-12-01 / 12. szám
21 Erre a problémára az a felelet, hogy az egyházhoz tartozás sokféle lehet. Az ELSŐ a tökéletes és látható tagság, Azok, akik a hit és a keresztség által csatlakoztak Jézus látható, földi egyházához, résztvettek és résztvesznek annak életében a szeretet gyakorlásával, azok mindörökre az egyház tagjai maradnak a haláluk után is a megdicsőült egyházban. - A MÁSODIK a láthatatlan tagság, azoknak a tagsága, akik az előkészület idejében éltek vagy élnek még ma is. Vágyakoznak az igaz Isten után, őszintén keresik Ot, és szolgálni akarják Ot legjobb tudásuk szerint. Ezek az un. vágy-keresztség által már az egyház tagjai lettek Krisztus előtt, és azóta is. - A HARMADIK eset az, amikor valaki látszólag az egyház tagja itt a földön, a valóságban azonban nem. Megkeresztelkedett, de nem él Jézus tanítása szerint, a szeretet parancsa szerint. Olyan, mint a holt tag az élő fán. Minden ember számára azonban elérkezik a döntő választás órája. Akik végleg ellenállnak az egyház megszentelő tevékenységének, az Isten kegyelmének, azok nem lehetnek tagjai az égi egyháznak. Igen sok ember viszont nem volt annyira megrögzötten gonosz földi életében, hogy elkárhozzék, de halálakor nem volt any- nyira tiszta és szent, hogy azonnal bebocsátást nyerhessen az égi egyházba. Ezek számára hitünk tanítása szerint van egy átmeneti állapot, amelyben megtisztulnak, és várják, hogy eljuthassanak Isten színe látására. Ez a tisztulás, várakozás, - szenvedést jelent számukra, de ők nincsenek kizárva a szentek közösségéből, ez reményük forrása. A tisztítótűzben szenvedő lelkeket nevezzük szenvedő egyháznak. Hogy ilyen átmeneti állapot van, arra már a szent írásban is utalást találunk. Tóbiás könyve áldozatról, beszél, amely a megholt igazaknak hasznukra válik. Ugyanígy Makkabeus Júdás katonái Istenhez imádkoztak, hogy bocsássa meg a harcban elesettek bűneit. Júdás ezenkívül nagy mennyiségű ezüstpénzt gyűjtött és Jeruzsálembe küldötte, hogy ott a megholtakért engesztelő áldozatot mu- tassanak be (2 Makk. 12,32-46). Azt mondták ugyanis, hogyszentés üdvösséges dolog a halottakért imádkozni, hogy bűneiktől feloldozást nyerjenek. Enneknem volna értelme, ha a mennyország és a kárhozat között nem volna még egy átmeneti állapot. Az üdvözültek számára ugyanis fölösleges az imádkozás, a kárhozottakért pedig hiábavaló. A keresztények meggyőződése is ez volt a legrégibb időben. A II. századból való Priscilla katakombában ez a fölirat maradt ránk; - "Kedves testvérek, kik ide jöttök imádkozni, emlékezzetek meg a kedves Agapéról is, hogy a Mindenható őt örökké megóvja".
