A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
41 Január közepe táján (1949) az anya elvitte mindhárom gyermekét a szokásos évi orvosi vizsgálatra. Az orvos egészségeseknek találta őket. Ez nagy örömmel töltötte el a szülőket. Két nap múlva azonban, mikor Mária hazajött az iskolából, mutatja édesanyjának feldagadt karját. Az orvos tüdőbajt sejtett. Es a röntgenvizsgálat igazolta gyanúját. Máriának ismét ágyban kell maradnia. Pedig csak néhány hónapja szabadult előző betegségéből. Most még felülnie sem volt szabad az ágyban. Mivel a gyermekek tüdőbaja nem fertőző, otthon maradhatott, de biztonság kedvéért megvizsgálták az egész családot, hogy nem kapta-e esetleg valamelyik családtagtól. Szerencsére a vizsgálat mindnyájukat egészségeseknek találta. Az anya csak most fedezte fel, mennyit segített neki Mária, a- mikormind a háromról neki kellett most gondoskodnia és ugyancsak kifogyott az időből. Ezek a látszólagos csapások valójában áldások voltak, mert mindhárom gyermeket már kiskorukban megtanították a szolgálatkészségre. Most a kis Jimmyn volt a sor. Már majdnem három éves volt, és hol Karennak segített, amikor valamit elejtett, hol pedig Mária számára vitt valamit, amire szüksége volt, vagy pedig anyját segítette valamiben. Mivel apró szolgálataiért sok dicséretet kapott, néha már úgy viselkedett, mintha ő lett volna a legfontosabb egyéniség a családban. Semmi kétség nem fér azonban ahhoz, hogy a szolgálatkészség megtanulása mindhárom gyermek jellemének kialakulását elősegítette. Még a vizslakutya is kivette részét a szolgálatból. Mielőtt Karen megkapta volna a mankókat, csak úgy tudott járni, ha valami szilárd tárgyba kapaszkodott. A kutya mindig mellette volt, s rendszerint a baloldalán, mert arrafelé szokott esni. így a kutya teste felfogta az esés súlyát. Ha valami baj történt, a vizsla háromféle ugatással adta ezt a család tudtára. Máshogy ugatott, ha Karen elesett, de nem történt semmi bajaj máshogy ha egy idegen volt a közelben; és ismét másképp, ha Karen veszélyben volt. A veszélyt jelző ugatásra az anya mindig azonnal a színhelyre sietett, bármivel foglalkozott is. Egy nap ilyen veszélyt jelzett a kutya. Karen az udvaron volt, közeikét hintázó leányhoz, és lassan a hinta felé ment. A kutya látta, hogy ha közelebb megy, a hinta megüti, s azért kezdte húzni visszafelé. Karen nem fogta fel ennek az okát és nagyon dühös volt a kutyára. Odasiető anyja mindjárt felfogta a veszélyt, és megmagyarázta Karennek, hogy a kutya miért húzta őt vissza. Karen végre belátta a dolgot s megjegyezte; - Nagyon okos ez a kutya, nemde Mom Pom? Azt hiszem, jobb J00’ ~ha ezután hallgatok rá... !
