A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
39 nek élni. Mi az Ige hirdetői és a bűnbánat szentségénekkiszolgálta- tőiúgy érezzük, hogy az Egyesült Államok teológusainak nyilatkozata a gyakorlati apostoli munkában lévő papok válaszát igényli. Ez a válasz részünkről annyit jelent, hogy mi tiszteletben tartjuk azon híveknek a magatartását, akik intelligens és felelősségteljes módon követik lelkiismeretüket. Anewyorki Fordham Egyetemen, Amerika egyik legnagyobb katolikus egyetemén, a teológiai fakultás a televízió, a sajtó és hatalmas érdeklődő közönség előtt nyilatkozott a pápai enciklikával kapcsolatban. A jelenlévő teológusok egyöntetűen hangsúlyozták, hogy bár a híveknek figyelembe kell venniük a pápai körlevelet, továbbra is jogukban áll saját lelkiismeretüket követni a születésszabályozás kérdésében. P. Őrsy László, a fakultás híres magyar egyházjogásza, emlékeztette a hallgatóságot, hogy a pápa megbízásából Msgr. Lam- bruschini, ugyanakkor amikor az enciklikát a sajtónak átadta, kijelentette, hogy az nem tévedhetetlen dokumentum; továbbá, hogy a pápa ezzel nem akarja a születésszabályozással kapcsolatos teológiai kutatómunkát és vitát lezárni; és végül, hogy továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy pár év múlva az egyház véleményét megváltoztatja ebben a kérdésben. P. Őrsy még a következőket mondta nyilatkozatában: ... "Mivel a pápai enciklika természeténél fogva nem követel hitet, azok a házastársak, akik gyakorlatilag küzdenek lelkiismeretük kialakításában, ezentúl is szabadon választhatnak. Ha az enciklikától eltérő véleményre jutnának nem követnek el bűnt a hit ellen és következésképpen nincsenek eltiltva a szentségektől sem. Nem szabad senki vállára nagyobb terhethelyezni, mint amit a hit biztosan megkövetel. .. " Befejezésül még azt szeretnék megjegyezni, hogy mindezek a vélemények az egyházhoz hű teológusoktól és papoktól származnak, akiknek őszinte törekvésük az igazság keresése. Őkkomolyan veszik a pápa felszólítását arra vonatkozóan, hogy Isten akaratának keresése ebben a nehéz kérdésben az egyház minden tagjának kom oly kötelessége. HALOTTAINK, Mrs. Barbara Kish, La Puente, Calif. Mrs. James Vörös, Panorama City, Cal if. R.I.P.