A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
II tában. Mind szerette vön a gyönyörűséges királ-jányt. Erre a királ aszongya hűséges szógájának, a Gyurinak, aki bárha csak szóga vótt, de delibb, nyalkább vótt minden vitéznél a seregletben. - No Gyuri fiam, hozz be egy dézsát tele morzsolt kukoricával. Te meg jányom, hozzál egy varrótűt. Úgy is lett Erre aszonyga a királ: - No, Gyuri fiam, mostkeverd el a tűt a kukoricában, oszt a vitézek mind mar- kuljanak belüle, oszt akinek a markában lesz a tű, azé leend majd az én jányom 1 Oszt úgyis lett. Keverte a Gyuri a tűt, sokáig, keservesen, mer’ nagy vótt az ű szíve fájdalma. Mer’ szerelmes vótt a királ jányába, az meg ű-belé. No, amikor jól elkeverte, aszongya a királ a vitézeknek, hogy mostég markuljanak. Lett ám erre nagy markolás, míg a dézsa ki nem fogyott. Keresi a tűt a sok vitéz a markában, de egyik sem tanálja, és visszaszőrják a kukoricát a dézsába. Mérges lett erre a királ, mer* azt hitte vótt, hogy tán valamelyik vitéz el- kicsinyli a jányát, oszt nem akarja, azér’ úgy tesz, mintha nem ta- nálta vóna meg a tűt. Ahogy ránéz a kukoricára a dézsába, láti ám, hogy jó néhány piros lett a vértül. Erre elrendelte, hogy ki-ki mutassa a tenyerit. De egyiknek sem vótt véres. Gyuri fiam, te keverted, mutasd a tenyeredet Hát uramfia, véres vótt biz’a oszt a tű is ott csillogott a bűre alatt... Le is borult felséges ura lábához: - Felséges királom, akasztasson fel, mer' én a kezembe, a húsomba rejtettem a tűt, hogysen- kise tanálja, mer’ én annyira szeretem a felséges királ-kisasszonyt, így méltó vagyok az akasztó hóhír kötelire! Erre felsikoltott a király jánya; ő is odaveti magát felséges Apja lábához; kéri a kegyelmet Gyuri szógája számára. A királ rögtön látta a dógok állását, oszt ellágyult a szíve. így lettek egymásé. Oszt mikor a következő tavasszal elvetették a kukoricát, a véres szemekből mind piros csűvű kukorica nőtt. Oszt mivel a kukorica megvé- rezésit lakzi, vigasság követte, hát aki ilyet tanál, arra innya kell és vigadni...- Piros cső, - hangzik a kiáltás és újra megindul a korsó.- Hát Túlik Bátyánk, ez tényleg szép történet. Isten tartsa meg a régi szép szokásukat. Jól mulassanak! Már épp menni készült a lőcsfalvi pap, mikor a Komlóék leánya a Piri, hangos zokogásba tört ki, hogy politikából, vagy szíve indulatára, azt csak őmaga meg a jó Isten tudja.- Hát téged meg mi harapott meg? - szól rá az anyja.- Brühühü, édesapám... brühühü...
